Gyengécske összecsapáson 0-0-ra végzett az Újpest elleni alsóházi rangadón a MOL Fehérvár FC. Ezzel az egy ponttal nem sokat ér a Vidi, de a lila-fehérek sem lehetnek túl boldogok. Előbbi maradt a 10., utóbbi előrelépett a 8. helyre – a ZTE meccséig mindenképpen -, így a felek nem tudták érdemben kihasználni a Mezőkövesd vereségét, illetve azt, hogy a ZTE – Kisvárda meccsen egy esetleges döntetlennel alaposan megközelíthették volna a várdaiakat is.
Ez persze később még összejöhet, de ahogy fogynak a mérkőzések, annál nehezebb dolga lesz a mezőny második felében helyez foglaló alakulatoknak, mert csak a győzelmekkel lehet érdemben előre jutni, a döntetlengyártás nem hoz szinte semmit a konyhára.
A Vidi a mai találkozón rendkavül tompa volt, a támadójátéka egyelő volt a nullával, egyértelműen látszott, hogy nagyon hiányzott a bal oldalról támadásban a sérült Schön, valamint a másik oldalról az ugyancsak maródi Fiola és a korábbi fegyelmi vétsége okán újra csak perceket kapó Nego. A középpálya támadásokat segítő szekciójából Houri sem állhatott a csapat rendelkezésére, naná, hogy sérülés okán.
Az is egyre világosabb, hogy a vezetőség bakot lőtt Zivzivadze kiebrudalásával, mert az ő gólérzékenysége egészen biztosan többet nyom a latban, mint az a szerencsétlen mezcserés akciója, amikor a legutóbbi hazai Újpest meccs után a pályáról leballagva magára húzta az egyik volt csapattársától kapott lila-fehér dresszt, ami miatt kegyvesztett lett a Vidinél. Egyszerűen nem volt, most pedig pláne nincs abban a helyzetben a fehérvári egylet, hogy ezt megengedhesse magának. Az ugyancsak könnyedén elengedett Bamgboye lendülete is gyakran hiányzik, dacára annak, hogy a labdával nem mindig volt túl jó kapcsolatban. Az éppen Újpestre elpasszolt Csobothról már nem is beszélve…
Egyszerűen olyan mértékben szűkült a Vidinél a támadószekció csak az elmúlt fél évben, hogy azt a keret már nem bírja el. Kodrón kívül nincs érdemi befejező csatár a piros-kékeknél, csak a fiatal, kecskeméti kölcsönéből visszatért Szabó Levente, aki pedig alig kap lehetőséget. Schön és Kastrati szélső támadók, nem kifejezett gólvadászok. Egyértelműen a vezetőség szűk látókörűsége, részbeni alkalmatlansága vezetett ehhez a helyzethez. Amennyiben tehát Kodro nem szerez gólt, s van néhány sérült az előrejátékot támogató „osztagban”, akkor eredménytelen a csapat.
A mai UTE meccsen ez nagyon látszott. Akart, hajtott a Vidi, de pontatlan, támadásban erőtlen volt, s nem tudott egyetlen találatot sem összehozni a komplett NB I-es mezőny legtöbb gólt kapó (45) alakulata ellen. Ez nem jó jel, a hajrá előtt.
A következő mérkőzésen sem lesz könnyű dolga a MOL Fehérvárnak, sőt! Ahhoz a Kisvárdához látogat április 16-án, vasárnap, amelynél szintén volt edzőváltás és egyébként sem nyert még otthonában az NB I-ben a Vidi, amelynek egy 2021-es 0-0 volt a legjobb eredménye a szabolcsi egylet vendégeként.
Az azt követő Kecskemét, Debrecen, Mezőkövesd, Puskás Akadémia, ZTE, Vasas menetrend sem tuti győzelmi sorozatot ígér. Nincs mese, még jobban koncentrálni kell, s jelentősen javítani a támadópotenciálon.
0 hozzászólás