Vidi: sikerült egy megnyert meccset pár perc alatt elbukni

Szerző: Mátay Balázs

2024-12-14

Évek óta nem nyert, sőt két és fél éve még pontot sem szerzett a Fehérvár FC ellen az MTK a szombati találkozó előtt az NB I-ben, s a véghajráig úgy tűnt, most sem fog, mégis örülhetett a lefújást követően. Örülhetett, mert a Vidi a kétszeri vezetése után nagyon leült az utolsó percekre, magára húzta a fővárosiakat, akik két hibát góllal büntettek, s a nullából három pontot varázsoltak 3-2-es győzelmükkel. A piros-kékek csak maguknak köszönhetik, hogy nem nyertek, de még pontot sem szereztek. 

Álomszerűen kezdődött a találkozó a Fehérvár FC számára: alig telt el egy perc, amikor Simut tört be a jobb oldalon a 16-osra, majd középre gurítását Gradisar 11 méterről úgy lőtte a bal alsó sarokba, hogy Beriashvilin megpattant a labda, így a hazai kapusnak nem volt esélye a hárításra. Ezt követően sem talált fogást a vendégek védelmén a kék-fehér csapat, ennek ellenére a 27. percben sikerült egalizálnia: egy szöglet után az ide-oda pattogó labdát Végh lőtte kapura, ami megpattant és irányt változtatott Huszti lábán, így tehetetlen Nagy Gergő csak nézhette, hogy a játékszer a bal sarokba hullott.

Az első félidőben már csak egy igazán említésre méltó esemény történt: Gradisart rántották le a 16-os bal sarkától néhány méterre, a szabadrúgást pedig Kalmár Zsolt tekerte kapura, úgy, hogy a labda a bal oldali és a felső léc találkozásán csattant. Nagyon közel volt az újbóli vezetéstől a Vidi, de a szünetig már nem változott az eredmény.

A folytatásban előbb Stefanelli cselezte be magát a bal oldalról a kapuig, de szinte nullás szögből nem tudta elrúgni a labdát Csenterics mellett. A kontrából Stieber lőtt kevéssel mellé. Simut újabb jobb oldali elviharzása végé a középre adott labdát kivágták a hazai védők, majd Molnár Rajmund tüzelt fölé 20-ról.

A félidőben Kalmárt váltó Szabó Bálint villant nagyot a 68. percben: egy balról bepasszolt labdával kapura fordult és a hazai védők gyűrűjéből 22 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, újra vezetett a Vidi! Teljesen megérdemelten állt újra jobban a veszélyesebben, élesebben focizó piros-kék egylet, amely a 77. minutumban kishíján megszerezte a harmadik találatot is: Simut újabb jobb oldali elfutását követően Gradisar szépen fejelte a labdát kapura, de Csenterics nagy bravúrral kitolta a bal sarokra tartó játékszert.

A véghajrára nagyon visszavett Pető Tamás gárdája, egyre több hajmeresztő, pontatlan passz, labdakezelési és helyezkedési hiba adott lehetőségeket az MTK-nak, amely előbb a 86. percben egy Nagy-védés után a kipattanóból Jurina révén egyenlített, majd a 4 perces hosszabbítás leteltekor egy újabb rossz helyezkedés okán a kilépő Polievka átesett a kivetődő Nagy Gergelyen, a megadható büntetőt be is fújta a pályafutását ezzel lezáró Andó-Szabó Sándor játékvezető. A 11-est Molnár Rajmund belőtte, majd véget is ért a mérkőzés.

Ennél szerencsétlenebb, butább vereség nem is létezik, amiért csakis magukat hibáztathatják a fehérvári labdarúgók. A Vidi így maradt 21. ponttal a 7. helyen, s ott is marad a februári, tavaszi folytatásig, mert bár az ETO és a Nyíregyháza pontszámban beérheti, de előbbinek akkor is kevesebb győzelme lesz, ha megveri a DVTK-t, a Nyíregyházának pedig a Ferencvárost kellene hat góllal legyőznie az előzéshez, mi csak elméletileg lehetséges, gyakorlatilag aligha.

(Fotó: Fehérvár FC)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Mátay Balázs

2024-12-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This