Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a szeptember 7-i, Szerbia elleni idegenbeli Eb-selejtezőre és három nappal később esedékes Csehország elleni hazai barátságos találkozóra. A 25 fős névsorban a Fehérvár FC részéről ketten szerepelnek; Fiola Attila és Kalmár Zsolt.
Rossi ezúttal több alapemberre sem számíthat sérülés miatt, viszont hosszú idő után csatlakozhat a kerethez a súlyos sérüléséből nemrég felépült Gulácsi Péter, illetve három olyan játékos is a válogatottal készülhet, aki még sosem kapott felnőtt válogatott-meghívót.
Férfi A-válogatottunk szeptember 7-én Belgrádban folytatja az Eb-selejtezős szereplését, szeptember 10-én pedig Csehország válogatottját fogadja a Puskás Arénában felkészülési mérkőzésen. A hozzánk hasonlóan hét ponttal álló Szerbia a legerősebb riválisunk az Eb-selejtezőcsoportban, legtöbb játékosuk hétről hétre topbajnokságokban szerepel.
Csehország válogatottja jelenleg vezeti Eb-selejtezőcsoportját, melyben így Albániát és Lengyelországot is megelőzi, júniusban ráadásul Eb-selejtezős ellenfelünket, Montenegrót 4-1-re győzte le Podgoricában, de korábban 3-1-re nyert Lengyelország ellen is. Marco Rossi válogatottjára tehát két nagyon nehéz mérkőzés vár szeptemberben.
0 hozzászólás