Vidi: Fiola újra sérült, ismét hosszú hetekre kiesik

Szerző: Mátay Balázs

2023-10-20

Augusztus közepén tért vissza sérülése és műtétje okán kis híján féléves kihagyást követően Fiola Attila, játszott 7 tétmeccsen a Vidiben és 4 találkozón pályára lépett a válogatottban is, hogy aztán most újra megsérüljön és ismét hosszú heteket kelljen kihagynia. A szerbek elleni találkozón lecserélése előtt már húzta a lábát, de játszott a litvániai mérkőzésen is. Ma a Fehérvár FC csapatorvosa közölte, hogy boksérülése okán egy darabig megint nem számíthat rá klubja és a nemzeti csapat trénere sem.

– Fiola Attila a magyar válogatott Litvánia elleni mérkőzésén bokasérülést szenvedett, így hosszabb kihagyás vár csapatkapitányunkra – tudtuk meg dr. Kovács Tibor Dávid csapatorvostól. – írja szűkszavú közleményében a Vidi honlapja.

A kiváló szélső védő (szűrő, középpályás, belső védő – ezeken a posztokon is megfordult már), az elmúlt években egyre gyakrabban volt maródi, de hasonló, hogy ilyen rövid időn belül kétszer is huzamosabb időre kidőljön, még nem volt példa.

Sajnálhatják ezt a Vidinél, mert klubjában és a válogatottban is egyre jobb volt a produkciója, a szerbek ellen és jórészt Litvániában is legjobbját hozta, ami mutatta, visszanyerte korábbi formáját. Amint ezt elérte, most újra pihennie kell, ami nem jó jel, főképp azért, mert Fiola is már 34 életévét tapossa és egyre nehezebben regenerálódik egy-egy sérülést követően.

A Vidi vezetőinek fel van adva a lecke, mert nincs mese, meg kell találniuk a téli átigazolási piacon azt a fiatalabb labdarúgót, aki képes lehet hosszabb távon is átvenni a csapat kapitányának szerepét.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-10-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This