Ahogy az első kettőt, úgy a harmadik mérkőzését is 3-1-re nyerte meg a MÁV Előre Foxconn a Közép-európi Liga (MEVZA) első körének utolsó találkozóján a horvát MOK Mursa Osijek ellen. Mindez azt jelenti, hogy idei 10. tétmérkőzését is magabiztosan behúzta a székesfehérvári alakulat!
A Loki legeredményesebb pontszerzői most is Janke (17) és Koci (15) voltak, de Pesti (7), Ambrus (8) és Fazekas (8) is közel volt a kétszámjegyű pontterméshez és jól is játszottak.
Dávid Zoltán együttese az első két szett megnyerése után kissé lazábbra vette a figurát, ezért nem volt meglepő, hogy ezt a játékrészt megnyerték az eszékiek. Ahogy az első két meccsen, a negyedik játszmában most is új lendületet vettek a hazaiak és ha nem is fölényesen, de szinte végig kontrollálva a pályán zajló történéseket 25-22-re, összességében pedig 3-1-re győztek, ezzel pedig remek mérleggel várhatják a decemberi, szlovéniai folytatást.
0 hozzászólás