Ahogy a címben is szerepel: San Marino nem okozott gondot a magyar labdarúgó-válogatott számára a világbajnoki selejtezősorozat utolsó előtti fordulójában, 4-0-ra nyertek fiaink, ám az már feltétlenül problémát jelentett, hogy ennek a meccsnek az égvilágon semmiféle tétje nem volt, mivel fájóan korán eldőlt, a katari vb-n sem leszünk ott. Az 1986-os mexikói torna óta messze jár nemzeti együttesünk a kvalifikációtól. Az elmúlt két Eb-re sikerült eljutnia csapatunknak, de a vb az bizony más kávéház, most pl nemhogy az első két helyre, de még a harmadikra sem volt esélyünk, mert Albánia is nehéz falatnak bizonyult számunkra.

Ezúttal hiába volt a tavalyi Nemzetek Ligája remeklés, nem jött össze a „surranópályás” lehetőség sem, ahogy az Eb-pótselejtezőjébe sikerült korábban a jó NL-szereplés okán bejutni. Ezúttal a hozzánk hasonlóan pocsékul selejtező osztrákok elvitték előlünk ezt a sanszot is. De tegyük a szívünkre a kezünket: egy negyedik hellyel, úgy, hogy Albániától oda-vissza kikaptunk, rászolgáltunk volna a bónuszra? Bizony, nem!

Talán majd legközelebb, amikor az egyébként tényleg sokra hivatott Szoboszlai majd nemcsak a tök utolsó ellen képes elfogadható produkcióra, s csapatként is sorozatban tudjuk hozni azt a koncentrált produkciót, ami az Európa-bajnokságon volt jellemző a Rossi-gárdára. Addig is nem árt a kellő szerénység, alázat és a tanulságok feldolgozása.

Hétfőn jön még egy meccs a már biztosan 2. helyen végző lengyelek vendégeként, amelyen – bár szintén tét nélküli lesz – legalább azt lehet bizonyítani, hogy képesek vagyunk a magasabb szintű produkcióra, s ha nincs az albánok elleni két blama, akkor továbbjuthattunk volna. Nem mintha ez bármiféle vigaszt is jelentene az újabb elszalasztott lehetőség miatt.