Egyaránt simán, 3-0-ra nyert a röplabda Extraligában a MÁV Előre Foxconn női és férfi csapata. A hölgyek a DVTK-Ongropack, az urak pedig a Vidux-Szegedi RSE-t verték hazai közönség előtt. Ez történelmi duplázás, mert a klub mindkét alakulata együtt még soha nem nyert egy napon az Extraligában 3-0-ra, az pedig további történelmi tény, hogy ezekkel a sikerekkel mindkét fehérvári röpicsapat a dobogón áll a legfelsőbb osztályban! A nők a 3., a férfiak makulátlan produkcióval, szettveszteség nélkül az 1. helyen állnak.
Ami a szombati mérkőzések részleteit illeti, Lukasz Przybylak alakulata két viszonylag szoros és egy könnyedén behúzott játszmával, a 14 pontos Dvoracek, valamint a 10 egységig jutó Andersson vezérletével takarította be a 3 pontot, s kellő önbizalommal készülhet a tabellán éppen 1 ponttal előtte álló, ám egy mérkőzéssel többet játszó Nyíregyháza elleni hazai erőfelmérőt. A rangadó december 1-jén, pénteken 19.00 órakor kezdődik a VOK-ban.
A férfiak, Dávid Zoltán gárdája nem sok esélyt adott a Viduxnak, még úgy sem, hogy a szokásos kulcsemberek, pontgyárosok, Koci, Pesti és Janke kevesebbet játszott, mivel a helyettük ezúttal több lehetőséghez jutó Sebestyén 12, Boa és Fazekas 8-8 ponttal jelezte, hogy bármikor lehet rájuk számítani.
A Loki hat meccs után még százszázalékos és a hetedik találkozója után is az lehet, ha december 3-án, vasárnap 15.00 órakor a Dág KSE vendégeként az esztergomi Suzuki Arénában is érvényesíti a papírformát.
0 hozzászólás