Véget ért a versenyszezon Fejér megye kempósai számára. Az utolsó két kiemelkedő viadal a Seregélyesen megrendezett OB és a Székesfehérváron tartott Magyar Bajnokság volt.
Több, mint 160 fiatal sportoló indult el az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Seregélyes Kupán. A versenyt a Sárosdi Kempo SE szervezte, azon belül pedig Renshi Koncz Gábor és Renshi Kordás István. A viadalon természetesen Fejér megye harcosai is megmérettették magukat, akik számtalan arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.
„Ez a kupa egy olyan országos nyílt verseny volt, melyre a szövetségen kívülről is nevezhettek kempósok” – nyilatkozta Kordás István. – „A program helyszínéül a seregélyesi iskola szolgált, amiért ezúton is nagyon hálásak vagyunk!”
Az országos bajnokságon a gyerekek négy páston küzdöttek egymással. A Sárosdi Kempo SE-t kilencen képviselték. Közülük többeknek ez volt az első versenye, és mindannyian nagyon jó eredményekkel tértek haza.
Kordás István nagyobbik fia sajnos nem tudott elindulni a viadalon egy sérülés miatt. Kisebbik gyermekének, a 9 éves Máténak csak két súlycsoporttal feljebb lévő ellenfelet tudtak találni. A 22 kg-os fiú egy 27 és egy 30 kg-os kempóssal küzdött meg, akiket sikerült megvernie.
A sárosdi csapat (Ványi Anabella, Záha Benjámin Zénó, Mészáros Belián Zoárd, Kordás Máté, Heiter Krisztián, Horváth Hunor, Zalka Botond, Zalka Vajk, Zalka Mirtill, Paksi Péter) összesen 10 aranyat, 7 ezüstöt és 6 bronzot gyűjtött össze az OB-n.
Az Alba Kempo Team (Galambos Gergő / Horváth Kende / Pipis Pál / Farkas Ádám / Suplicz Dana / Kiss Levente / Forró Máté / Buruncz Bence / Burián Réka / Forró Zsombor / Füzes Koppány / Ildzsa Bálint / Király Levente) 13 arannyal, 9 ezüsttel és 2 bronzzal gazdagodott.
A nagylókiak nyakába (Vigh Izabell / Szabó Áron) 2 aranyérem, 2 ezüstérem és 1 bronzérem került.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://fmc.hu/2022/06/11/orszagos-versenyeken-remekeltek-megyenk-kemposai
0 hozzászólás