Elképesztő! Fantasztikus! Parádés! Lehengerlő! Lehetne még keresgetni a további jelzőket, de arra, amit ezen a napon a magyar férfi párbajtőr-válogatott mutatott a párizsi olimpián, arra nincsenek szavak! A negyeddöntőben Kazahsztánt, az elődöntőben a házigazda Franciaországot gázolta el egyaránt 45-30-ra a Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összeállítású négyes, hogy aztán a fináléban Japán ellen is végig vezessen, majd aranytussal nyerje meg 26-25-re a döntő ütközetet, egyben a jól kiérdemelt aranyérmet.
Rendkívül taktikusan, okosan vívtak Siklósiék a szintén magabiztos japánok ellen. Gyakorlatilag végig vezettek, akadt, amikor már öt találatnyi különbséggel, de kétszer is egyenlíteni tudtak a távol-keletiek. Ezeknél a szituációknál lélektanilag nagyon fontos volt, hogy tudtunk reagálni és visszavenni a vezetést.
Kevés tus esett, de bosszantó volt, hogy az utolsó asszóban Siklósi Gergely ellen néhány másodperccel a vége előtt egalizált Kano, ám a ráadás 1 percben az aranytust egyéni világbajnokuk és olimpiai ezüstérmesünk vitte be, összességében teljesen megérdemelten szállítva a sikert nemzeti csapatunknak.
Ez a siker a magyar ötkarikás küldöttség második aranyérme a XXXIII. nyári olimpián, egyúttal 52 év után az első, amit párbajtőr csapatunk nyert.
Egyebekben az úszóknál Milák Kristóf 100 méter pillangón az előfutamban és a középdöntőben is a legjobb időt úszva első helyen jutott a szombati fináléba. Ugyanez friss bajnokunknak, Kós Hubertnek nem sikerült, miután a középdöntőben csak a 8. lett futamában.
Kézilabdás fiaink 28-25-re kikaptak a hibátlan dánoktól, így csak akkor juthatnak tovább csoportjukból, ha vasárnap ki-ki meccsen megverik a házigazda franciákat. Ezt hívják majdnem lehetetlen küldetésnek…
Női vízilabdázóinknak viszont már nem kell izgulniuk, mivel ahogy várható volt, simán, 17-11-re legyőzték Kínát és már negyeddöntősök, igaz, ahhoz, hogy a folytatást illetően kedvezőbb ellenfelet kapjanak majd, le kellene győzniük a zárófordulóban a csoport élén álló Ausztráliát, különben akár a címvédő Egyesült Államok jöhet velük szemben a legjobb 4 közé jutásért.
Remekül futott a székesfehérvári ARAK neveltje, Takács Boglárka az atlétáknál, ami új országos csúcsot hozott 100 méteres síkfutásban, ezzel együtt továbbjutást az előfutamból. A döntőbe jutás ennek ellenére irreális elvárás lenne Bogitól, már az remek produkció volna, ha középdöntőben megelőzne néhány riválist.
A férfi kalapácsvetőknél Halász Bence a hatodik legnagyobb dobással bejutott a vasárnap esti döntőbe, s mivel igen kiegyensúlyozott a világ élmezőnye, ott akár elérheti a dobogót is, ha a legjobbját hozza.
(Fotó: MTI)
0 hozzászólás