Női kézi: az újonc ellen nyert először az AFKC

Szerző: Mátay Balázs

2023-10-29

Az NB I-es női kézilabda bajnokság első hat mérkőzésén nem tudott nyerni az Alba FKC, mindössze egy sovány MTK elleni hazai döntetlenre futotta erejéből. A fehérvári hölgyeknek ma este az újonc Kozármisleny ellen sikerült először betakarítaniuk a 2 pontot. A 10 gólig jutó Afentaler vezetésével 33-22-re győzött az AFKC, így elmozdult az utolsó helyről, kettőt is előre lépve a tabellán a 12. pozícióig, tehát hosszú hetek után immár nem áll kieső helyen.

Horváth Roland vezetőedző is fellélegezhet, mert egy újabb vereség alighanem az ő menesztését is jelentette volna… Mindenesetre a vasárnap esti találkozón végig koncentrált, összeszedett volt az AFKC, nem férhetett kétség győzelme jogosságához. A vendégek az első félidő 10. percéig tudták csak tartani a lépést a kezdettől vezető házigazdáknak, akik ezt követően elléptek és a végéig még növelték is előnyüket.

A fehérvári lányok-asszonyok a következő körben, november 4-én, szombaton 16.00 órakor a címvédő, sokszoros BL-győztes Győri ETO vendégei lesznek. Ez az a meccs, amelyen kizárólag a nagyarányú vereség elkerülése lehet a cél, a pontszerzéshez csoda, de legalábbis egy nagyon rossz napot kifogó ETO és egy szárnyaló AFKC kellene…

 

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-10-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This