Fontos mérkőzésen lépett pályára Vácon a női kézilabda NB I-ben az Alba FKC. A fontossághoz mérten volt izgalom, ám végül a hazaiak örülhettek, akik többnyire vezettek is, de a hajrát egálról indították a felek. 28-28 után aztán a hazaiak egy 7-1-es rohammal eldöntötték a pontok sorsát, nyertek 35-29-re.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a fehérvári egylet annyit hibázott, amennyi nem férhetett bele. Az főleg, hogy az addig sokszor bravúrosan védő Pijevic kapus az utolsó bő 11 percben csak kétszer tudott védeni, míg a másik oldalon Csizmadia négyszer. Még Kuczora kiállítása alatt sem tudott gólt lőni Józsa Krisztián együttese, viszont előnyben is kapott… Összességében az AFKC a nagyon gyenge védekezése és az utolsó 11 perc összeomlása okán nem érdemelt pontot.
Utasi és Zrnic gólerős játéka, 8-8 találata most kevés volt az üdvösséghez. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak az 5. helyről csúszott le, de mindjárt a hetedik helyig sorolt vissza az Alba FKC, sőt, a Dunaújváros is ott liheg a nyakán.
A következő körben pénteken (május 5., 18.00) a kieső helyen álló NEKA ellen kötelező a győzelem Pijevicék számára, főleg úgy, hogy utána egy DVSC (05.10, otthon), Győri ETO (05.14, idegenben), FTC (05.19, otthon), Kisvárda (05.26, idegenben) sorozat vár rá.
0 hozzászólás