A női kézilabda NB I 5. fordulójában sem tudott nyerni az Alba Fehérvár KC, pedig az ellenfele hazai környezetben a másik még pont nélküli alakulat, az MTK volt. A végén nagyon kellett örülnie Horváth Roland csapatának a 29-29-es döntetlennek is, miután az MTK már hat góllal vezetett 10 perccel a vége előtt… A hazaiaknál Zrnic 7, Takó 8, Smbatian 5 gólt szerzett.
A meccs hektikus hajrájára jellemző, hogy a 44. percet 21-20-as Alba vezetéssel kezdték a küzdő felek, majd egy 0-7-es szériával 21-27-re módosult az állás alig 6 perc alatt! Ezt a hatalmas lefagyást tudta aztán korrigálni az AFKC egy 8-2-es rohammal az utolsó szűk 10 percben. Ehhez alapvetően a gólokon felül kellett a kapuban Kubina hatalmas „formaugrása”, mivel ebben a fázisban a hét MTK-lövésből négyet védett, egy kapufa és két rontott lövés mellett.
Valahogy nem akar összeállni a kép a Köfém csarnokban, s bár vészharangot kongatni még nagyon korai, aligha fér bele még egy ilyen ötmeccses nyeretlen szakasz, így erős eredménykényszer alatt dolgozhat a következő hetekben Horváth Szilárd, mert ha a következő két-három meccsből legalább egyet nem nyer meg az AFKC, aligha maradhat ő a vezetőedző…
Ez nem kivitelezhetetlen, mert bár a legközelebbi mérkőzésen Vácott nem feltétlenül az Alba FKC az esélyes, ám utána az abszolút újonc Kozármislenyt hazai pályán kötelező lesz megvernie. Ellenkező esetben a meccs után nyugodtan, külön felszólítás nélkül is pakolhat és ballaghat haza Horváth, mert a csapat sansztalan lesz vele a folytatásban, ami azért volna nagy szégyen számára (bár már az eddigiek okán is járna a jelző…), mert a csapat keretének erőssége alapján a mezőny első felében kellene állniuk az Albás lányoknak, nem a végén!
0 hozzászólás