Az idei bajnoki szezonban a vártnál sokkal jobban szerepelt eddig az Alba FKC. A fehérvári női kézilabda csapat még a két kiemelkedő egyletet, a Győrt és a Ferencvárost is meg tudta szorongatni, így nem véletlenül bizakodott legalább ilyen helytállásban a két favorit mögött egyértelműen harmadik számú alakulatnak számító, szintén BL-résztvevő DVSC Schaeffler otthonában. Ez azonban nem sikerült, Suzana Lazovic társulata gyenge napot fogott ki, így tükörsima, 33-22-es vereséget szenvedett.
A svéd válogatott ász, Thorleifsdóttir két találatával a hazaiak kezdtek jobban, majd 4-4-nél Smbatian góljával beérte őket az AFKC. nagyjából ennyi öröm jutott erre a szerda estére a fehérvári hölgyeknek, akik ezt követően már csak a hátát nézték a debreceni Lokinak, mely 10-5-re ellépett, majd a félidei pihenőre már 17-9-es, komoly előnnyel mehetett.
A második játékrészben sem változott érdemben a helyzet, bár kissé feszesebbé, koncentráltabbá vált az Alba FKC játéka, ez azonban csak arra volt elegendő, hogy időnként kicsit közelebb jöjjön a vendéglátókhoz, de a legszorosabb állás a teljes félidőben 22-16 volt. A végjátékban sem állt le a DVSC, így végül 11 lett közte, 33-22 a vége. Volt jobb, és lesz is jobb fehérvári oldalon.
Javítani lehet és kell is február 21-én, szombaton a következő fordulóban a NEKA elleni hazai meccsen, ami 16.30-kor kezdődik a Köfém Sportcsarnokban.
(Fotó: AFKC)











0 hozzászólás