Megverte a Puskást is, már dobogón a Vidi!

Szerző: Mátay Balázs

2023-12-02

Újabb rangadót nyert és már csak azoknak lehet meglepetés, hogy több, mint két év után újra dobogós a labdarúgó NB I-ben a Fehérvár FC, akik nem látták játszani az elmúlt 2 hónapban. A piros-kék alakulat 3 év elteltével tudta legyőzni megyei riválisát, a Puskás Akadémiát. A 3-1-es sikerből Kodro 2, Christensen 1 góllal vette ki a részét.

Egy komoly hazai helyzetet és Markek védést követően már a 6. percben megszerezte a vezetést a Vidi: Christensen középen, kissé balra sodródva tört kapura, de lövés helyett az ötösön belül, 3 méterről laposan középre gurított, Kodro pedig a kicsit későn és rossz ütemben mozduló Markek mellett zavartalanul passzolhatott a kapu közepébe.

Továbbra is jól nézett ki a hazaiak játéka, de láthatóan kicsit „beleült” az eredménybe, ezt pedig kihasználta a Puskás, igaz, ehhez a szerencse és a hazai védelem is kellett, mivel egy bal oldali támadás végén Gergényi az alapvonal felé pattanó labdát nem rúgta vagy fejelte ki, az egyik közbelépő felcsúti játékos visszakanalazta a játékszert, majd amikor az egy pattanás után lehullott, Katona Mátyás ki akarta azt rúgni, majdnem a 16-os vonaláról, ám a közbelépő Nagy Zsolt lábát találta el. Bár semmi szándékosság nem volt benne, a labdát nézte és akarta elrúgni, de a „szabál az szabál”, ezért lehetett büntetőt adni és Bognár játékvezető másfél percnyi VAR-ozgatás után meg is adta.

Csakhogy a kapuban nem dísznek állt Tóth Balázs, aki éppen a Puskástól érkezett a Vidihez kölcsönbe, s kiütötte Plsek gyengén a jobb sarok felé tartó lövését. Aztán ezzel még nem volt vége a PAFC keserűségeinek, miután a remekül focizó Christensen hasonló módon középről némi bal hurkot követően ért a kapu előterébe, s szépen ki is lőtte a bal alsót. Markek ennél a gólnál is rossz ütemben, későn mozdult, már akkor dobta el magát, amikor túljutott rajta a labda.

2-0 után Kodrónak is volt még egy nagy lehetősége Csongvai ívelését követően, de itt a felcsúti hálóőr nagyot védett. Ezzel zárult érdemben az első 45+6 perc. A folytatásban aztán az 57. minutumban egy kapu előtti kavarodás végén Colley elé pattant a labda, ő pedig bevágta a vendégek szépítő találatát.

Nem zavarta ez sem meg a Vidi magabiztos produkcióját, közelebb volt a harmadik gólhoz, mint a Puskás a másodikhoz. Markek kétszer is bravúrral hárított, hogy aztán a 75. percben már ő is tehetetlen legyen: a csereként beállt Karamoko tört be lendületesen a 16-os jobb oldalán a büntetőterületen belülre, az utána loholó Stronati csak feldönteni tudta, márpedig ezért 11-es járt, amit Kodro nagy nyugalommal helyezett a kapu közepébe, a jobbra mozduló Markek helyére.

Újra kettővel ment a Fehérvár FC és be is húzta az újabb fontos 3 pontot, amivel a Kisvárdán 0-0-ra végző Debrecent és a legyőzött Puskást is átlépve a bajnoki tabella 3. helyére ugrott! Két és fél év után áll újra az első háromban a piros-kék gárda. Ki gondolta volna ezt 7-8 fordulóval ezelőtt? Alighanem senki…

Megtartani azonban nem lesz könnyű ezt a pozíciót, mivel következő körben, december 10-én, vasárnap 15.30-kor a kiesés elől menekülő Mezőkövesd vendége lesz, amely nagyon veszélyes ellenfél, főleg hazai pályán.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-12-02

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This