Parádés napot zártak ma a párizsi olimpián a magyar sportolók, két arany, két ezüst és két bronzérmükkel egy híján annyi medáliát gyűjtöttek be egyetlen nap alatt, mint előtte összesen 12 nap alatt! Rasovszky és Betlehem reggeli sikeréhez, arany és bronzérméhez a kajakosok kora délután két ezüstöt és egy bronzot tettek hozzá, a 18 éves tekvandós Márton Viviana pedig késő este úgy söpörte el az elé kerülőket és nyert olimpiai bajnoki címet 67 kg-ban, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják.
Viviana elsőre a kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnok elefántcsontparti Ruth Gbabi ellen nyert 2-1-re, majd azt az amerikai Kristina Teachout-ot múlta felül ugyancsak három menetben, aki előtte a hazaiak kedvencét és favoritját ütötte el a továbbjutástól. Mint utóbb kiderült, ez volt az egyik legnehezebb csatája a későbbi bajnoknak, aki aztán az első helyen kiemelt belga Sarah Chaarit is megverte 2-1-re, hogy aztán a fináléban egészen simán, két menetben, 7-1, 4-2-re elintézze a szerb Alekszandra Perisicset is. Mit lehet ehhez hozzátenni? Óriási!
A maga nemében áll a jelző a kajakosoknál Csipes Tamarára is, aki az 500 négyes bronza után Gazsó Alidával kettesben egy ezüstéremmel gazdagodott. Ugyanebben a futamban holtversenyes bronzot nyert a négyes másik két tagja, Fojt Sára és Pupp Noémi. A férfiaknál is összelapátolt egy ezüstöt a Nádas Bence és Tótka Sándor 500-as páros, el is tört a mécses az eredményhirdetésnél Nádas Bencénél. Érthető.
Férfi vízilabdázóinknak nem sikerült a fináléba jutás, mert nagy csatában 9-8-ra kikaptak a horvátoktól az elődöntőben, igaz, a bronzérem is szépen csillog, most már erre kell koncentrálniuk. A férfi öttusázóiknál mélyről jött vissza, de végül bejutott a szombaton 17.30-kor kezdődő fináléba Szép Balázs és Böhm Csaba is. A nők, Gulyás Michelle és Guzi Blanka holnap délután elődöntőznek.
Szombaton újabb érmeket várunk kajakosainktól, akik remélhetőleg mindkét egyéni döntőben érdekeltek lesznek 500-on és 100 méteren, míg a 200-as kenus csatákban az is szép eredmény lenne, ha Takács Kincső és Kiss Ágnes bejutna a döntőbe, igaz Takács esetében ez azért talán elvárható, minden más ajándék volna. A 65 kg-os szabadfogású birkózóknál a világbajnok Muszukajev Iszmail lép szőnyegre az érem reményében. Neki is szurkolhatunk.
(Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)
0 hozzászólás