Ősfehérvári focirajongóként, aki játszottam és dolgoztam is a klubnál, nem sok fájóbb dolog van annál, mint amikor újságíróként le kell írjam, hogy a város emblematikus csapata már a bajnokság kezdete előtt leszerepelt… Márpedig lehet bárhogyan is színezni, bármiképp magyarázni, bármiféle mentséget keresni, az, hogy egy örmény csapat simán, 3-1-es összesítéssel, a visszavágón 2-0-ás győzelmével kiejti a magyar labdarúgás egyik kirakatcsapatát, a Vidit az EKL-ből, azt nem lehet másképp jellemezni: ez bizony hatalmas égés! Úgy tűnik, nem volt elég néhány éve kiesni egy szerény montenegrói, majd két esztendővel ezelőtt egy liechtensteini csapat ellenében, sikerült ugyanabba a folyóba belelépni többedszer is. A történelmi hűség kedvéért: Ararat Jereván – MOL Fehérvár FC 2-0 (összesítésben 3-1), még csak július közepe van, de máris vége az európai kupakalandnak. Hogy is fogalmazott Bástya elvtárs a Tanú című filmklasszikusban: „Szerénység, elvtársak, szerénység!”. Na, igen. Elvtárs nélkül, de nagyon igaz.
Nem szándékom forgatni a tőrt a csapatért bármire képes szurkolók, a vezetők, a szakmai elöljárók és a játékosok szívében, de ez újra csak azt mutatta meg, amit már tavaly is láttunk és egyre inkább kirajzolódik: nem előre, visszafelé fejlődik a csapat. Hiába a magyar szinten páratlan (na, jó a Ferencvárosnak van még hasonló repertoárja) feltételrendszer, az eredmények nem jönnek, sőt egyre inkább elmaradnak a korábbiaktól. Ha nem tudnám, hogy ez nyilván nem lehet igaz, azt mondanám, ezt csak szándékosan lehet csinálni, ez egy tudatos hátraarc a vezetők részéről. Mert ezekkel a lehetőségekkel immár ez a második nyár, amikor érdemi erősítés, keretbővítés nélkül megy neki a gárda a tétmeccseknek, majd bőszen csodálkozik minden illetékes, hogy nem megy a szekér.

Többedszer is leírom, hátha valaki meghallja, akinek kellene: nem azzal van a baj, hogy a Vidit kiverte egy örmény csapat Nem! Azzal, ahogyan. Egy jóval szerényebb képességű és jóval szerényebb keretek között készülő alakulat lelkesedésben, alázatban, hozzáállásban lefölözi az Eb-hősökkel és számos rutinos, kiváló labdarúgóval felálló MOL Fehérvár FC-t. És ez a hozzáállás már évek óta, de legfőképpen az utóbbi két szezonban csúcsosodott ki. Lehetett akárki az edző – mert őt a legkönnyebb elküldeni, hogy védjük magunkat -, ez a kedvetlen, alázat nélküli, lélektelen hozzáállás és az ebből következő gyatra produkció folyamatosan jelen volt a csapat játékában.

Nem én vagyok az, aki megmondja, kinek hol a helye, de az biztos, hogy Kovács Zoltán sportigazgatónak néhány jól sikerült húzása mellett annyi gyenge, érthetetlen, védhetetlen húzása volt, amióta ő felel a csapat dolgaiért, hogy abban másutt, mások már sokszor belebuktak volna. Őt csakazértis a posztján tartja a tulajdonos. Hogy miért, azt csak ő tudja. Vagy éppen az a baj, hogy nem tudja…

Egy biztos, s ezt itt írásban is borítékolom, hogyha még most, amíg lehet, az átigazolási időszak végéig végéig nem igazol legalább 4-5, vérbeli nyerő típusú, kiválóan küzdő és az alibit kerülő játékost, s nem kavarja meg az állóvizet a keretben a menedzsment, akkor az előttünk álló bajnokságban nem az lesz a legnagyobb probléma, hogy sokadszor marad le a Vidi az aranyéremről és jön egy újabb unott, senkinek sem hiányzó ezüstérem, de még a dobogó is veszélybe kerülhet. Itt is hangsúlyozom, nem azért, mert ez a csapat ennyit tud, hanem ezért, mert fejben, mentálisan, az akarati tényezőket és a gárda tagjainak hozzáállását figyelembe véve (tisztelet a kevés kivételeknek!) egyre mélyebbre süllyed. Ezt várakozással, időhúzással, a már régóta szükséges döntések meghozatala nélkül nem lehet megváltoztatni.

Tessék már végre felébredni és a klubhoz méltó hozzáállással kimenni minden egyes mérkőzésre. Akinek ez probléma, nyugodtan menjen el, s jöjjenek a fiatalok. Ők is ki tudnak kapni egy Ararat szintű csapattól, mert tapasztalatlanok, rutintalanok, de hogy meghalnak a pályán a klubért, a Vidi mezért, az egészen biztos! Ez az utolsó pillanat, nincs helye másnak, csak a cselekedetnek!