A nyár végén évek óta immár hagyományosan szezonnyitó nyílt napra invitálja szurkolóit az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata. Idén augusztus 30-án, pénteken 16.00 órakor a Bregyó közi Sportcentrumban kerül sor az eseményre, melynek keretében a gárda szimpatizánsai megismerkedhetnek a keret új játékosaival, az együttes magyar és légiós igazolásaival.
A nyílt napon az információszerzés és a kötetlen beszélgetések mellett játékos vetélkedőkön és Streetball meccseken is részt vehetnek a vállalkozó szellemű drukkerek.
A klub számára fontos, hogy a szezonnyitó egyben toborzó is, a csapat utánpótlás edzői végig ott lesznek az eseményen, így várják gyermekek, fiatalok jelentkezését, akik megmutathatják, mit tudnak.
Az eseményen tombolával is várják a szurkolókat.
A játékokra az alábbi linkeken lehet jelentkezni!
0 hozzászólás