KL: a Vidi idegenbeli győzelemmel nyitott

Szerző: Mátay Balázs

2024-07-25

Christensen és Spandler két fejesből szerzett találatával 2-1-re nyert az azeri Sumquayit FK vendégeként az UEFA Konferencia Liga 2. selejtezőkörének első összecsapásán a Fehérvár FC, így igencsak kedvező helyzetből várhatja a jövő szerdai visszavágót.

A meccs előtt a sérüléssel bajlódó Kastrati kivételével mindenki harcképes volt, ám azt azért az első 25 perc alapján meg lehetett állapítani, hogy a villámléptű szélső fürgesége csapatszinten ráfért volna a piros-kékekre, mert igencsak fáradtan mozogtak, s ha nincs Gradisar mutatós, ámde eredménytelen ollózása a 17. minutumban, akkor elmondhatnánk, hogy támadásban – egy véleményesen befújt Schön leshelyzetet leszámítva – semmit sem mutatott a vendég csapat.

Aztán jött a 20. perc és az ébresztő: egy hazai támadás végén Serafimov határozatlan volt, szögletre blokkolt egy elkerülhető lövést. A beívelést éppen Serafimov fejelte ki a védelem közepén, de nem oldalra, ahová kellett volna, hanem pont középre, a lendületből érkező Abdullazade elé, aki 18 méterről jobbal, egyből a kapu bal oldalába zúdította a játékszert!

A bekapott gól után azonnal feléledt a Vidi, ritmust váltott, így aztán előbb Gradisar éles szögből leadott lövése ment fölé, majd Csongvai próbálkozását blokkolták a hazaiak, a kipattanót pedig Melnyik lőtte kevéssel mellé, végül Bedi tüzelt 20-ról, de a kapus bravúrral hárított, kiütötte a játékszert a jobb alsó sarok előtt. Ekkor aztán az addig is sokat keménykedő házigazdák védője, Khachaiev adott egy fájdalmas könyököst a felugró Gradisar tarkójára, amit az albán játékvezető piros lappal „jutalmazott”. A lendületben lévő Vidi emberelőnybe is került, érződött, hogy nem bírja sokáig a nyomást a Sumquayit.

Nem is bírta, mert bár bő félóra után előbb Pető remek beadását Katona csukafejessel ajtó-ablak ziccerben kihagyta, a 39. percben már nem volt pardon: Bedi bal oldalról érkező beívelését a berobbanó Christensen fejelte az ötösről középen a léc alá, úgy, hogy a labdát a földre stukkolta, onnan pattant védhetetlenül a hazai hálóba.

A folytatásban is Pető Tamás együttese dominált, a 19 éves kora ellenére is lendületesen, bátran focizó, igencsak szabadon fickándozó Pető Milán célozta meg a bal felső sarkot, de Dzhenetov szépen védett, majd Katona nem találta el jól kecsegtető helyzetben a labdát, de így is védenie kellett a vendéglátók portásának. A félidőt aztán a 25 perc után emberhátrányban először életjeleket mutató azeri egylet támadója, Rezabala bal alsóra tartó lövése zárta, amit Tóth Balázs védett bravúrral.

A második játékrészben is ment előre a vezetésért a Fehérvár FC, s előbb Bedi lőtt a jobb alsó felé, de a kapufáról kipattant a labda, majd egy újabb fejesből esett találattal már előnybe is kerültek a vendégek: az 52. percben Katona végezhetett el szabadrúgást balról, mintegy 28 méterről, szépen ívelte be a játékszert, amit a berobbanó Spandler fejelt közelről a kapuba!

Vezetése tudatában érezhetően kiscit visszavett a Vidi, bár ment előre, de nem erőltette a további gólokat. Ettől függetlenül Csongvai lövése nem sokkal ment mellé, aztán még jobb helyzetből fölé is „sikerült” durrantania a 16-osról, középről, hogy aztán a közben cserként beálló Larsen átlövése a jobb oldali kapufán csattanjon, az ugyancsak csereként beszálló Babos jobb oldali – kissé magas – beívelését Gradisar a feje búbjával már csak fölé tudta segíteni.

Ekkor már Larsenen és Baboson kívül pályán volt a néhány napja igazolt Kovács Mátyás és érkezett később a másik két Kovács közül az egyik, a 16 éves fehérvári korrekorder, Patrik is. Pető Tamás legényei a hajrában erősen tartalékoltak már energiájukkal a vasárnapi, kecskeméti bajnoki rajtra. Végül a fárasztó, hosszú utazás, a kevés pihenés ellenére magabiztosan söpörte be a győzelmet a fehérvári egylet, ám ebből messzemenő következtetéseket levonni nem szabad, mert ez még egy formálódó, de láthatóan jó irányba tartó csapat. Amennyiben Kastrati, majd Kalmár is hadra fogható lesz, még erősebbé válhat a társaság, főleg, ha még érkezik 1-2 jó igazolás is augusztus végéig, az átigazolási szezon zárásáig.

Pozitív meglepetés volt Pető Milán jó játéka, bár néha kicsit önző volt, passz helyett is lőtt, de sokat vállalkozott, ami még mindig jobb, mint a perceken át tartó labda dajkálás. Mellette az új fiúk közül Bedi focija emelkedett ki, kapufát lőtt, gólpasszt adott, jól szűrt, de Melnyik is megtette a magáét, mint ahogy a fiatal Babos Bence, aki csereként jött be, de amit láttunk tőle ez mindenképpen a pozitív serpenyőbe kívánkozik.

A visszavágóra július 31-én, szerdán 19.00 órakor kerül sor a Sóstói Stadionban.

A Vidi – ha továbbjut – két lehetséges ellenfelének csatájában az első meccsen a ciprusi Omonia Nicosia 3-1-re nyert hazai pályán a grúz Torpedo Kutaisi ellen, ezzel pedig érik az újabb magyar-ciprusi párviadal, merthogy egy éppen most ért véget, legalábbis az odavágó. Az EL-ből nagy pofon után a KL-be „átesett” Paks alaposan összekapta magát, s bár az első gólig a Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató AEK Larnaca volt a jobb, de Haraszti találata sokkolhatta a vendégeket, mert végül a hazaiak 3-0-ra nyertek, ami legalább akkora meglepetés, mint volt a román másodosztályú Corvinultól elszenvedett hazai 0-4. Két hét alatt nagyot fordult a világ Tolnában, bár azért a visszavágó nem lesz éppen könnyű.

(Fotó: Fehérvár FC)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-07-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This