Két válogatott meghívó is érkezett a napokban a Fehérvár Küzdősport SE vezetője, szakmai munkájának irányítója, Turós Arnold tanítványai számára. Bajcsi Flórát és Turós Leventét (a képen a két Turós) kérte ki augusztus 7.-10. között a Magyar Ökölvívó Szövetség sportszakmai koordinátora, hogy a serdülő válogatottal edzőtáborozzanak Tatán.
– Büszkék lehetünk arra, hogy egyesületünk két versenyzőt delegált a serdülő válogatottba. Turós Levente korábban, az U12 korosztályban is hivatalos volt a serdülő válogatottba, de az elsődleges válogatottságot csak idén tudta kiverekedni magának, nem érdemtelenül. Bajcsi Flóra már elsőéves serdülőként megtapasztalhatja, milyen egy Európa-bajnokság, mert az utánpótlás Magyar Kupa megnyerésével Ő is kivívta a stabil helyét a válogatottban és az Eb-n. Egyre inkább beérik a munkánk, hiszen évek óta elkötelezettek vagyunk abban a tekintetben, hogy minél több gondolkodó Ökölvívót nevelünk – mondta Turós Arnold két tanítványa válogatott behívójával kapcsolatban.
0 hozzászólás