Karamoko varázsolt, Tóth parádézott, emberhátrányban nyert a Vidi Pakson!

Szerző: Mátay Balázs

2024-04-13

Taktikus, koncentrált focival, a kapuban Tóth Balázs szokásos nagy védéseivel és a hosszú idő után először kezdő támadó, Karamoko remek produkciójával, két góljával (egy kapufát is lőtt a francia csatár) 2-1-re legyőzte – öt év után először idegenben – a Paksi FC-t a Fehérvár FC a labdarúgó NB I-ben, így öt körrel a szezonzárás előtt egy pontra megközelítette a 2. helyen álló tolnai csapatot!

A találkozó elején a szokásos hazai támadófocijával operált a Paks, ám ezt követően egyre többször kontrázott jól a Vidi. A több, mint fél év után először a kezdőcsapatba jelölt francia légióssal, Mamadou Karamokóval nem bírtak a hazaiak, amint meg tudott indulni, bajban volt a zöldek védelme. Elsőre még megúszták, mert ziccerben ballal a felső lécre emelt a kilépő támadó, ám nem sokkal később már nem.

A 23. percben Christensen pontos passzával a két középső védő között került ziccerbe egy jó labdaátvételt követően Karamoko, aki most jobbal lőtt, a bal sarokba, középen. Szappanosnak nem volt esélye a hárításra.

A vezetést követően egyre jobban leült a paksiak játéka, nem volt ereje és éle a játékuknak. Jött aztán Csongvai azonnal a fordulást kövezően, aki majdnem lerúgta Kicsik fejét, így a kiállítás sorsára jutott! Adottá vált a sansz a vendéglátó alakulat előtt arra, hogy felpörögjön és bedarálja a Vidit, ám nem ez történt, mert jött ismét Karamoko!

Az 54. minutumban a bal oldalon tört be a 16-osra a remekül játszó csatár, elhúzta a labdát a kirohanó és vetődő Szappanos mellett, majd éles szögből, a bal oldali kapufát is súrolva a kapuba lőtt.

A hátralévő időben emberhátránya ellenére is simán tartotta előnyét Bartosz Grzelak csapata, mert bár nagyon ment előre a Paks, továbbra sem volt átütőerő a focijában, gyakorlatilag mindent fel, illetve beívelgettek a már pályán lévő Böde felé a zöldek, de ő sem tudott most sokat tenni.

A legvégén aztán egy Balogh Balázs átlövésbe csúsztatott bele fejjel egy nagyon picit blokkolás helyett Gergényi, ezzel pedig megzavarta Tóth Balázst, hogy összejöjjön legalább a szépítés a paksi gárda számára. Ez után még egy elsőre megadott, majd jogosan visszavont 11-es borzolta a kedélyeket, de a Vidi végül behúzta a meccset 2-1-re, nem érdemtelenül.

Ezzel öt fordulóval a szezonzárás előtt 7 pont az előnye a 3. helyen a Debrecennel szemben, s egyre megközelítette a 2. Paksot! A fehérvári együttes a 29. körben a ZTE-t fogadja majd április 21-én, vasárnap 16.00 órakor.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-04-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This