Karakó ismét el VAR-ta a Vidi pontjait

Szerző: Mátay Balázs

2024-09-29

Egy győzelemmel pontszámban beérte volna a 3. helyen álló MTK-t és az ugyancsak 12 egységgel rendelkező Diósgyőrt – éppen azt a két csapatot, amelyet legyőzött ebben az idényben – a Fehérvár FC a labdarúgó NB I-ben (OTP Bank Liga) , így borítékolható volt, hogy Pető Tamás most sem bekkelni küldi ki a gyepre fiatal csapatát. Nem is tett így, sőt, vezetett egy szép góllal, volt ezen kívül több ziccere, mégsem nyert. Mi több, a hosszabbítás utolsó pillanataiban, a 96. percben az 1 pontot is elbukta! Igaz, ehhez jelentősen hozzájárult következetlen, gyenge teljesítményével a Vidi szurkolók „kedvenc” játékvezetője, Karakó is. Bizony! Az a Karakó, aki az előző idény utolsó meccsén két Vidi gólt is megadott, majd visszavont a DVTK ellen, ezzel maradt le a csapat a dobogóról.

A találkozó elejétől a piros-kékek próbálkoztak többet, de igazán komoly lehetőséget sokáig nem tudtak kidolgozni, miközben a másik oldalon szinte a semmiből jött egy ziccer a 12. percben, de Dala kitolta Ötvös közeli próbálkozását a jobb alsóból.

Ezt követően rövid időre az atomvárosiak vették át az irányítást, de aztán a házigazdák új erőre kaptak, volt is néhány ígéretes akciójuk, miközben Melnyiket kellett kétszer is ápolni, hogy aztán le kelljen cserélni már a 36. percben. Pető Milán állt a helyére, egy védekező, szűrő középpályás helyett egy támadó. Később egyébként Serafimovot is sérülés miatt kellett lecserélni.

A játékrész legvégén egy előreívelt labdát Holender kezelt le egy szép mozdulattal a paksi kaputól 18 méterre, majd a következővel a jobb felső sarokba emelte. Okos és egyben nagy gól volt! Ezzel hazai előnnyel mehettek a küzdő felek a pihenőre.

A folytatásban egyre inkább főszereplővé lépett elő Karakó Ferenc játékvezető. Az a Karakó, aki május végén, az előző idény zárómérkőzésén a DVTK ellen örökre leiratkozott a Vidi „kedvencjelöltjeinek” listájáról, miután két gólt is visszavont a VAR segítségével. A másodikat a 93. percben, a legvégén, ami által a fehérváriak már bronzérmesnek hitték magukat, meg is ünnepelték a vélt győztes találatot, hogy aztán 2 percnyi VAR-ozgatás után elvegye a jókedvet és a bronzot is a piros-kékektől. Jogtalanul, mert ennél a szituációnál nem állt lesen a gólszerző Serafimov!

Karakó sporttárs úgy gondolta, ha már ismét a Sóstóra küldték, újra elkéri a főszerepet a „rendezőtől”. Az első perctől fogva a kisebb szabálytalanságokkal és azok megítélésével érezhetően segítette a Paksot. Két sárgát is kiosztott hazai oldalon, amelyek közül az egyik semmiképpen sem ért lapot (Larsené, aminek komoly jelentősége lett később), a másik adható volt (Milicevicnek). Paksi oldalon Ötvösnek viszont egy „ippont” kellett dobnia Stefanellin ahhoz, hogy kapjon egy sárgát.

Elérkezett aztán a 49. perc, amikor a túlpörgő Pető Milán lépett oda az egyik paksinak, aki rutinosan el is dőlt, az adható 11-est azonban Dala Martin nagy bravúrral a jobb kapufa segítségével kivédte, majd az ismétlést is! A VAR azonban újra akcióba hívta Karakót, újabb büntető lehetőségét vizionálva. Azt azonban senki sem látta, miért is? Végül a semmire nem is adhatott újabb „tizit” a sípmester. Legalábbis ekkor, még…

Nem sokkal később Gradisar és Katona sakkozott ki egy ziccert, amelynek végén katona lövése a bal kapufáról pattant ki, hatalmas ziccer volt, Fortuna továbbra sem fogta a Vidi játékosok kezét. A derék Karakó spori még kevésbé: a 72. percben Dala ütött szögletre egy paksi próbálkozást, amikor a szögletből 3 perc alatt játék nélkül lett újabb 11-es, merthogy Karakó és VAR-os kollégái úgy gondolták, tovább tesztelik Dala formáját és a nézők türelmét.

A második büntetőt Ötvös már nem hibázta el. Ezzel még messze sem volt vége a Karakó-sagának, merthogy a 78. minutumban Larsen (igen, aki az első félidőben könnyű síppal kapott sárgát), összeakadt Windeckerrel, aki elesett, a bíró pedig felmutatta Larsennek a második sárga után a piros lapot! Volt is döbbenet. Ezért a megmozdulásért inkább lehetett lapot adni, mint az elsőért, de a kettő összesen sem ért pirosat, semmiképp.

Hát még egy-egy Katona és Stefanelli helyzet után a 83. percben, amikor a félpályánál kilépő Gradisart utolsó emberként egyértelműen piros lapot érő megmozdulással Kinyik lerántotta, ám általános elképedésre Karakó csak a sárga kártyát mutatta fel a paksi futballistának! Nem csoda, hogy a Vidi kispadján Pető Tamás vezetőedzőt követően (ő már korábban kapott egy sárgát) Kalmár Zsolt is besárgult.

A slusszpoén és a hazaiak számára a hidegzuhany a 96. percben érkezett el, alig 1 perccel azt követően, hogy Stefanelli az ötösről mellé fejelte a meccslabdát, majd a mások oldalon is kimaradt egy lehetőség, az első 11-est elhibázó Windecker lépett ki és lőtt a jobb alsóba, megnyerve csapatának a mérkőzést. Hogy igazságosan-e, azt már utólag senki sem feszegeti, nincs értelme. Annak viszont igen, hogy az MLSZ illetékesei szankcionálják, ne pedig védjék elvtelenül a mostanihoz hasonló játékvezető tevékenységet.

Tévedés ne essék: nem Karakó hagyta ki a Vidi helyzeteit, de a következetlen, kissé részrehajló játékvezetésével alaposan hozzájárult a hazaiak nullázásához és ahhoz, hogy a fiatal játékosok nehezen tudjanak ezen túllépni.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a lelkileg nyilvánvalóan feldúlt Pető Tamás nem akart a játékvezetéssel foglalkozni, mint mondta, ezt a meccset a kihagyott ziccerek miatt vesztették el leginkább, hétfőtől pedig már csak és kizárólag a következő feladatra koncentrálnak.

Október 5-én, szombaton 14.30-kor a feljövőben lévő ETO vendégeként, Győrben javíthat a Fehérvár FC, majd jön két hét szünet a válogatott NL-találkozói miatt.

(Fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2024-09-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This