Jól kezdtek az Énekesen a fehérvári öklözők

Szerző: Mátay Balázs

2022-03-10

Az idén is Budapesten rendezik meg az ökölvívók Énekes István Ifjúsági Emlékversenyét. A korosztály egyik legrangosabb viadalának nyitónapján a Fehérvár Küzdősport SE két versenyzője volt érintett, s mind a ketten sikerrel is vették az első akadályt. A hölgyek 57 kg-os súlycsoportjában Nagy Evelinnek nem kellett ehhez még megizzadnia sem, mivel ellenfele, Gombás Alexandra nem állt ki ellene, így meccs nélkül jutott a fináléba. A fiúknál a 67 kilós Balogh Bálint a súlycsoport egyik legjobbját, a válogatott Bari Istvánt verte remek bunyóval 4-1-es pontozással.

Holnap lép ringbe a 75 kg-osok között érdekelt Németh Zsolt, aki a súlycsoport egyik kiemelt, válogatott versenyzője, az újpesti Simon Márkó ellen küzd majd a Kellner Ferenc Sportközpontban, késő délután, kora este. Zsuzsics Adrián (60 kg) ugyanekkor bunyózik – ugyancsak egy újpestivel, Balkovics Áronnal – a döntőért, amiért a kiemelt Tóth Adriánnak meg sem kell küzdenie, a 80 kilós bokszoló egyből a fináléban kezd majd, – tájékoztatott a Fehérvár Küzdősport SE vezetőedzője, Turós Arnold.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. október
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2022-03-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Hazai sikerek az ARAK KAP-os viadalán

Hazai sikerek az ARAK KAP-os viadalán

Az elmúlt hétvégén Székesfehérváron, a Regionális Atlétikai Központban került megrendezésre a Kölyökből Atléta Program...

Share This