A sportág legendája, legeredményesebb válogatottja, Kanada ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a pénteken kezdődő elit világbajnokság előtt a hat székesfehérvári hokissal felálló magyar nemzeti egylet. Az MVM Dome-ban csaknem 15 ezer néző látta a remek összecsapást – ez abszolút rekord a sportágban itthon -, amelyen a mieink vezettek, majd Kanada ugyan fordított és győzött végül 5-2-re, erre a teljesítményre büszke lehet csapatunk!
Kevin Constantine szövetségi kapitány jól mondta előzetesen, valóban a vb előtt jött a legnagyobb javulás a mieink játéka. Sofron góljával vezettünk is, majd 2-3 és 2-4 után is számos lehetőségünk volt arra, hogy még szorosabb legyen a végeredmény. Azonban kettős előnyben sem jött be a kapuslehozatal, lőtt gól helyett üres kapus bekapott találattal zártunk, 3-4 helyett 2-5 lett a vége, de sebaj, mind az eredmény, mind pedig fifink hokija nagyon rendben volt.
A fehérváriak közül Erdély Csanád gólpasszal zárt, de Hári, Stipsicz és Bartalis is válogatottunk legjobbjai közé tartozott, mint ahogy Horváth Milán és Terbócs is kiválóan helytállt.
A vb előtt még két játékossal szűkül a magyar keret, amely a hét második felében már elutazik Tamperébe, ahol majd szombaton 15.20-kor Dánia ellen kezdi meg a világbajnoki menetelését, hogy aztán másnap már délelőtt 11.20-kor újra jégen legyen az Egyesült Államok ellen!
A további menetrend:
Május 16., kedd, 19:20: Magyarország–Franciaország
Május 18., csütörtök, 15:20: Magyarország–Svédország
Május 19., péntek, 15:20: Magyarország–Finnország
Május 21., vasárnap, 15:20: Magyarország–Németország
Május 22., hétfő, 19:20: Magyarország–Ausztria
0 hozzászólás