Jégkorong ICEHL: a Volánnak „sikerült” kicsúsznia az első hatból

Szerző: Mátay Balázs

2025-02-21

Január végén – és azt megelőzően hosszú heteken át – vezette az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong bajnokság tabelláját, ám mivel az utolsó hét meccséből csak egyet nyert meg, szinte páratlan módon visszacsúszott a 7. helyre, ami azt jelenti, hogy túlóráznia kell a rájátszásba kerüléshez a Hydro Fehérvár AV19-nek! Ha azt is hozzátesszük, hogy közben a Magyar Kupa fináléjában is kikapott a Volán, nem nehéz megállapítani: valami nagyon nincs rendben Kiss Dávid csapatánál, valami nagyon elromlott a bajnokság egyik legfontosabb szakaszára. A pontot az í-re a zárómeccsen a címvédő Red Bull Salzburg elleni hazai 4-3-as vereség tette fel. A FAV19 csak 0-4 után tudott szépíteni, a felzárkózásnál több nem volt benne.

A riválisok közül mindenki hozta a győzelmet, csak a Volán nem volt erre képes. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a Salzburgtól ki lehet kapni 4-3-ra, miként a Bozentől is, de ahogy, amilyen körülmények között alakult ez a két utolsó meccs, az már kevésbé tartozik a legyintéssel, vagy a „nem baj, lesz ez még jobb is” biztatással elintézhető kategóriába. A két meccsen összesen három (!!!) gólt kapott emberelőnyben a kék-fehér társaság, ami egy bajnokságra is sok, nemhogy az utolsó két, nagyon fontos mérkőzésre.

Érthetetlen az a dekoncentráció, az a sok hiba, ami ezekhez a gólokhoz vezetett. Nyugodtan ki lehet jelenteni: alapvetően az emberelőnyös és hátrányos játék gyengeségén úszott el az egyenesági playoff, sőt, a sima első-második pozíció, merthogy ha csak egy átlagos hatékonyságot elért volna a csapat a speciális játékhelyzetnél, akkor 10-12 ponttal alsó hangon is többje lehetne, amivel maradt volna simán az első vagy a második helyen.

A másik egyértelmű oka a csalódást keltő végjátéknak az egész szezonban keresendő, és az nem más, mint a hazai gyengélkedés. Az új arénában a korábban megszokotthoz képest komoly visszaesés tapasztalható, miközben idegenben rekordot döntött a csapat! A 24 hazai találkozóján 13 rendes játékidős és egy hosszabbításos siker, összesen 41 megszerzett pont a mérleg, miközben idegenben a 24-ből 14-et nyert meg a rendes játékidőben a csapat, további kettőn szerzett még 1-1 pontot, ami csak a hosszabbításban vagy szétlövésben dőlt el. Mindez összesen 44 pontot hozott.

A „playin” különcsatában most jön a Vienna Capitals, az a csapat, amely éppen becsúszott a legjobb 10-be, ugyanakkor a két csapat mindkét fehérvári meccsét megnyerte (0-3, 1-3), miközben Bécsben a Volán nyert kétszer is simán, 4-1-re. Ennek alapján nem biztos, hogy a pályaelőny igazából előny lesz, de lesz, merthogy az első találkozóra vasárnap (február 23.) 15.30-kor a MET Arénában kerül sor, majd – ha szükség lesz rá – a harmadikra is, február 28-án, pénteken 19.15-kor. A köztes bécsi mérkőzés 25-én, kedden 19.15-kor esedékes a Steffl Arénában.

A negyeddöntőben már az alapszakasz első négy helyezettje választ magának ellenfelet, pontosabban az első három, mivel a negyediknek jut az az egy csapat, akit a másik három nem akart magának… De ennyire még nem érdemes előre szaladni, első lépésben a Hydro Fehérvár AV19 valahogy jusson túl a Capitals alakulatán, minden más jöhet utána.

Egyet érdemel leszögezni: az alapszakasz egy dolgot nagyon markánsan megmutatott. Azt, hogy az első hét helyezett között nüansznyi különbségek vannak, bár a Salzburg, a Klagenfurt és a Bozen talán egy hajszálnyival a többiek előtt jár, a Linz, Graz, Villach, Volán négyes között három pont, egy győzelem volt végül a tabellán a különbség, ami 48 mérkőzés után még hajszálnak sem nevezhető, inkább szerencsefaktornak, hogy közülük ki végzett a negyedik, ki a hetedik helyen. Ugyanakkor azt is látni, hogy a mások hat egylet sem gyenge, s éppen ellenük lehetett volna azokat a pontokat megszereznie a Volánnak, amelyekkel simán ott lenne az élen, ha… De a sportban nincs ha, a fehérvári gárda mérlege mögötte végzettek ellen nem jobb, mint az előtte állókkal szemben!

A Capitals mellett a Pustertal, a Ljubljana és a Vorarlberg ellen is 2-2 győzelem és vereség jött csak össze, mindössze az Asiago és a sereghajó Innsbruck ellen zárt pozitív mérleggel (3-1, 4-0). Érdekesség, hogy az első hat esetében a Graz ellen 4-0, a Linz ellen 3-1 volt a Volán mérlege. A Villach és az alapszakaszgyőztes Klagenfurt ellen 2-2, a Bozennel szemben 1-3, a Salzburg ellen 0-4. Egyértelmű tehát, hogy nem az elbolytól elszenvedett 12 vereség a sok, hanem a mezőny második feléhez tartozók elleni 9 sikertelen meccs. Lesz mit elemezni és lesz miből okulni a következő idény előtt.

(FAV19, Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Mátay Balázs

2025-02-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This