ICEHL: először kényszerült hosszabbításra, de nyert a Volán

Szerző: Mátay Balázs

2024-12-08

A fél alapszakasz eltelt, mire megértük azt, hogy ebben az idényben a Hydro Fehérvár AV19 először bonyolódjon hosszabbításos csatába az aktuális ellenfelével az ICEHL-ben. Némi meglepetésre ez éppen egy hazai találkozón alakult így egy alsóházi csapat ellen, de végül a ráadásban 4-3-ra nyert és behúzta legalább a 2 pontot Kiss Dávid csapata az Asiagóval szemben, így a fehérvári hokisok megőrizték listavezető pozíciójukat a Bozen előtt. A kék-fehérek góljain Bartalis (2), Cheek és Brown osztozott.

A meccs a lehető legjobban indult fehérvári szempontból: annak ellenére, hogy kezdetben az olaszoknak akadtak lehetőségei, az első emberelőnyét, illetve az ebből adódó nagyobb helyzetét Terbócs asszisztálása után Bartalis jóvoltából kihasználta a házigazda együttes, majd alig csengett le az Alba Arénában a hazai gólokat követő Republic-klasszikus refrénje, a „…még-még-még, ennyi nem elég!”, máris újrakezdhették a diadalittas dalolást, mivel Cheek is betalált Atkinson és Bartalis segédletével. Reijolának továbbra is adtak bőven munkát a látogatók, de jól állta a sarat a finn portás, így nem tudott szépíteni az olasz csapat.

A középső harmadot az „Ördögök” kezdték sokkal jobban, a levegőben lógott a 3-0, de a helyzetek kimaradtak, a büntetés pedig a 31. minutumban érkezett ezekért: Moutrey jóvoltából 2-1-re módosult az állás. Egalizálni nem tudott a déltiroli gárda, pedig kapott gyorsan egy emberelőnyt, hogy aztán a Volán büntessen, immár egyenló létszámnál: Bartalis egy kontrát fejezett be szépen, így újra kétgólosra hízott Háriék előnye. Aki azt gondolta, ezzel akár célba is érhet a Volán, tévedett, mert egy, az utolsó harmadra áthúzódó kiállítás letelténél azonnal szépített az Asiago, Jason Fram volt eredményes.

A véghajrában a kapusát lehozva hat az öt ellen sikerült az egyenlítés is az olaszoknak, pedig már csak 16 másodperc volt hátra. Bryce Misley a kék vonalról lőtt a hálóba. Jöhetett a hosszabbítás, a Volánnak a szezonban az első. Ennek aztán gyorsan vége is lett, a meccsel együtt, miután alig fél perccel a ráadás kezdetét követően Kuralt harcolt ki egy kiállítást, az emberelőnyt pedig sikerült gólra váltania a Volánnak Chris Brown révén. Először szerzett ezzel két pontot a Hydro Fehérvár Av19, amely így is vezeti a bajnoki tabellát, igaz, már csak jobb gólmutatójával megelőzve a Bozent.

A következő körben, december 13-án, pénteken este Klagenfurtban lesz jelenésük Bartaliséknak, majd 15-én, vasárnap este Bécsben vizitálnak az újabb győzelmek jogos reményében.

(Fotó: FAV19)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Mátay Balázs

2024-12-08

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This