ICEHL: a harmadik hazai siker is megvan, újra a Volán vezet!

Szerző: Mátay Balázs

2024-03-11

Időnként – főleg a középső játékrészben – jó játékkal 5-3-ra verte hazai közönség előtt a dél-tiroli HC Pustertalt, így összesítésben 3-2-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó negyeddöntős sorozatban a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák nemzetközi jégkorong ligában, az ICEHL-ben.

Ahogy arra számítani lehetett, a Volán próbálkozott többet az első harmadban, ám összeségében oylan volt ez a 20 perc, mint eddig a komplett párharc, szoros. Akadtak helyzetek mindkét oldalon, de a védelmek jól funkcionáltak. Már majdnem nyugtázhattuk a gól nélküli állást az első pihenő előtt, amikor 7 másodperccel a dudaszó előtt Stipsicz megszerezte a vezetést a Volánnak! Nagyon kellett! Az előkészítés Bartalis érdeme volt.

A gól megnyugtatta kicsit a hazaiakat, akik az elsőhöz képest a második játékrészben fokozták a tempót és a nyomást, aminek a 22. percben máris megérkezett az eredménye: McGauley éles szögből talált be. Nem nyugodhatott meg azonban Kiss Dávid együttese, mert bő két minutummal később Messner révén 2-1-re szépített a Pustertal.

Ez az állapot és az olaszok átmeneti öröme sem tartott túl sokáig, mert az ebben a szakaszban nagyon jól pörgő hazai egylet a 32. percben Bartalis szép megmozdulásával előbb 3-1-re, majd nem egészen egy minutummal később Hári asszisztja után Magosi lőtt a jobb alsóba, így végül 4-1-re vezettek az „Ördögök” a záró harmad előtt.

Nem adta fel a Pustertal, nagyon nyomtak a látogatók, ám Stanton kiállítását követően a két perces emberelőnyt gólra tudta váltani a Hydro-Fehérvár AV19 10 perccel a zárás előtt, 5-1 után pedig már nem kellett kapkodnia, csak arra vigyázni, hogy ne zárkózzon fel a rivális és lehetőleg ne sérüljön meg senki. Egy kicsit azért lazábbra vette a védekezést és a koncentrációt a Volán, mint kellett volna, így Morley az 53. percben 5-2-re, majd négy perccel később 5-3-ra kozmetikázta az állást, ami a végeredmény is lett.

Nagyon fontos volt, hogy húzza be ezt a találkozót a FAV19, amit meg is tett, így összesítésben 3-2-re vezetés és már csak egy győzelemre áll az elődöntőtől, ahová elsőként és eddig egyetlenként éppen a címvédő, a Red Bulls Salzburg jutott be (majd nem sokkal később a Bozen is a Villach negyedszeri legyőzésével), miután 5-1-re verte a Linz alakulatát és összesítésben 4-1-re nyert. Amennyiben a Volán és az alapszakasz-győztes Klagenfurt is továbbjut (igencsak megszenved a Vorarlberggel, de 3-2 vezet) is továbbjut, akkor Volán-Salzburg csata lesz a fináléért. Persze, előbb lássuk azt a fehérvári továbbjutást…

A következő meccsre március 13-án, szerdán 19.45-kor kerül sor Bruneckben. Amennyiben Háriék végig koncentráltak lesznek, idegenben is behúzhatják a várva-várt továbbjutást.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-03-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This