Foci válogatott: Fiola és Kalmár az immár magyar Rossi keretében

Sűrű napja volt ma Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányának: délben keretet hirdetett a szerbek és a litvánok elleni Eb-selejtezőkre, majd délután – többek között – Novák Katalin köztársasági elnök előtt segítőjével, Cocimo Inguscióval egyetemben letette a magyar állampolgársági esküt, azaz az olasz mellett immár magyar állampolgár is nemzeti tizenegyünk mestere!

Ami a keretet illeti, Marco Rossi ezúttal 26 játékost hívott meg a válogatottunk Szerbia és Litvánia ellen készülő keretébe. Néhány kivétellel ugyanazok a labdarúgók kaptak meghívót most is, mint akik szeptemberben. A Vidiből most is Fiola Attila és Kalmár Zsolt készülhet az újabb szerepvállalására, de két fehérvári illetőségű visszatérő is van, igaz, ők jelenleg nem a Vidiben fociznak: Bolla Bendegúz és Nagy Zsolt.

Természetesen a jelenlegi leghíresebb fehérvári, aki másutt teljesít szolgálatot, Szoboszlai Dominik, ő is kerettag, mi több, csapatkapitány, mi több, immár a Liverpool kulcsjátékosa, mi több, lassan, de egyre határozottabban ki lehet jelenteni, hogy világklasszis játékos. A szintén ex-Vidis Mocsiról és Negóról ugyancsak illik itt megemlékezni, mivel ők is csapattagok. Szóval elég jól el van látva a keret jelenlegi és korábbi fehérváriakkal.

Összességében 14 légiós mellett 3 ferencvárosi, két-két fehérvári és kecskeméti, továbbá 1-1 paksi, újpesti és felcsúti Puskás Akadémia játékos alkotja a keretet.

Válogatottunk október 14-én, hazai pályán Szerbia, 17-én idegenben Litvánia ellen szerepel Európa-bajnoki selejtezőn. Amennyiben a két találkozón 4 pontot szereznek a mieink, szinte biztosan kijutnak a jövő évi, németországi kontinenstornára.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Szappanos Péter (Paksi FC)

Védők:

Balogh Botond (Parma)
Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Fiola Attila (Fehérvár FC)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Mocsi Attila (Rizespor)
Szalai Attila (TSG Hoffenheim)
Szalai Gábor (Kecskeméti TE)

Középpályások:

Bolla Bendegúz (Servette FC)
Kalmár Zsolt (Fehérvár FC)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Kerkez Milos (Bournemouth)
Nagy Ádám (AC Pisa)
Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Nego Loic (Le Havre AC)
Styles Callum (Barnsley FC)

Támadók:

Ádám Martin (Ulszan Hyundai)
Csoboth Kevin (Újpest FC)
Gazdag Dániel (Philadelphia Union)
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)
Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

(Fotó: MLSZ)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-10-03

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This