A papírformának megfelelően simán, 3-0-ra verte hazai pályán a férfi röplabda Extraligában a MÁV Előre Foxconn a TFSE-t. Dávid Zoltán vezetőedző azt is megtehette, hogy legeredményesebb pontszerzőjét, kulcsemberét, Redjo Kocit és a szintén kulcsembernek számító Christian Jankét pihentette, illetve a betegsége után visszatérő Pesti Marcell is csak az első két szettben volt a pályán.
Távollétükben a helyettesek jól dolgoztak, Boa Szabolcs 10, Sebestyén Márton, valamint Tomanóczy Bálint, Szabó Vilmos és Pesti 8-8 pontot termelt. Ezzel a 3 egységgel a kék-fehérek úgy állnak a 2. helyen, a Kaposvár mögött 4 ponttal lemaradva, hogy két találkozóval kevesebbet játszottak nagy riválisuknál.
Az első játszmában 7-3-ra ellépett a fehérvári egylet, majd fokozatosan nyílt szét az olló, 25-16 lett a vége. A második szettben az első pont a fővárosiaké volt, akik 13-12-ig tartották a lépést a MÁV Előrével, de aztán belehúztak Tomanóczyék, akik 25-28-ra húzták be ezt a játékrészt. A végső játszmát hamar döntésre vitte a favorit, 7-1-el nyitott, majd 25-19-re nyert. A második meccslabdát a fiatal, mindössze 15 éves (!!) Péter Arnold értékesítette.
Az újabb 3 ponttal maradt a tabella 2. helyén a Loki, amely szombaton (február 4., 18.00) máris viszonozza a TF-es gárda látogatását.
0 hozzászólás