Izgalmas, szoros összecsapás végén 3-2-es sikernek örülhetett a házigazda Mladost Zagreb ellen a MEVZA-liga horvátországi körében a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata, így egy osztrák és két horvát alakulat társaságában bejutott a közép-európai sorozat négyes fináléjába. A Lokiból ezúttal a 16 pontos Pesti, az egyaránt 14-14 pontig jutó Zvicer és Slaibe, valamint a 10 egységet termelő Kecskeméti emelhető ki leginkább.
A találkozót a hazaiak kezdték sokkal jobban, az elsőtől az utolsó pontig ők vezettek, nem volt kérdéses a részsikerük, 25-20-ra húzták be a nyitó etapot. A másodikban is eleinte a Mladost járt előrébb 2-3 ponttal, ám 11-8 után egy 7-0-ás rohammal nemcsak fordított, de alaposan el is húzott a Loki, hogy aztán már különösebb probléma nélkül 25-18-ra elvigye ezt a játékrészt.
A folytatásban ismét a fehérváriaknak kellett kapaszkodniuk, ami csak részben sikerült, de a lélektanilag fontos egyenlítés és vezetés nem jött össze, csak egy pontig tudott felzárkózni Omar Pelillo együttese. Végül a zágrábiak 25-21-re nyerték meg ezt a korábbiaknál szorosabb szettet. A negyedik etapban győzelmi kényszerben volt a MÁV Előre, mert minimum az 1 pont kellett a fináléba jutási esélyek megőrzéséhez. A tét nem nyomta össze a Loki röpiseit, akik 7-7 után tudták stabilizálni vezetésüket, majd egyre inkább nyitották az ollót, és be is húzták a játszmát 25-16-ra.
Az előzmények alapján szoros csatára volt kilátás a döntő, rövidített szettben, amiben akadt is izgalom bőven, mivel először a hazaiak vezettek már 6-4-re, de 8-7 után egy 6-2-es szériával 13-10-re meglépett a MÁV Előre Foxconn, majd 15-13-ra meg is nyerte a végső játékrészt, 3-2-re pedig a mérkőzést.
Mindez azt jelenti, hogy bár a listavezető és első helyen a négyes döntőbe jutó osztrák SK Zadruga Aich/Dob elleni, február végi utolsó meccs eredményétől függetlenül ott lesz a Final Four-ban az osztrákok mellett az Osijek és a Mladost társaságában.
(Fotó: CEV)











0 hozzászólás