Kiváló mérkőzésen vállalható, 43-18-as vereséget szenvedett a legerősebb európai amerikai-futball bajnokság (ELF) 2024-es idényének nyitófordulójában a Fehérvár Enthroners. Az új idényre egyértelműen megerősödött Koronázókat a legutóbbi elődöntős, korábbi bajnok osztrák Vienna Vikings csapata győzte le izgalmas, sok szép akciót hozó találkozón.
Az Egyesükt Államokból igazolt Hunter Nichols és a finn Karri Parajinen vezérletével a Vikingek kezdtek jobban, 19-0-ra elhúztak. Ezt követően már nagyon kiegyenlített volt a mérkőzés a Takarodó úti First Fielden, a Koronázók a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Nathaniel Robitaille, Jack Mangel és Roedion Henrique színvonalas produkciójával szép akciók után szerezték pontjaikat, s védekezésüket tekintve is időnként komoly erőt mutattak.
A szakemberek által a liga első számú esélyesének kikiáltott Vikings összességében jobb volt, de az erősen valószínűnek látszik, hogy az Enthroners is harcban lehet akár a csoportból való továbbjutásra!
A fehérvári alakulat a 2. fordulóban az ugyancsak jó erőkből álló Kölni Századosokhoz (Cologne Centurions) látogat majd, június 2-án 13.00 órakor.
0 hozzászólás