Első magyar csapatként a Fehérvár Enthroners (Koronázók) bemutatkozott a 8 ország 17 csapatát tömörítő Európai Futball Ligában (ELF – European League of Football), a kontinens legjobb amerikaifutball-csapatait tömörítő ligában. A jelenlegi legjobb hazai egylet rögtön a kontinens egyik élgárdájával, a roppant erős Berlin Thunderrel csapott össze, s a papírformának megfelelő 36-3-as vereséget szenvedett.
Dacára az eredménynek, meg kell jegyezni, hogy jelenleg még talán ennél is nagyobb a különbség a magyar és a német amerikaifoci színvonala között, így a Koronázók helytállása és úttörő törekvése, hogy első magyar csapatként egyáltalán elindulhasson ebben a bajnokságban, feltétlenül kalapemelést érdemel!
Ebből a szereplésből a teljes sportág profitál itthon, mert hétről hétre nagyon komoly játékerőt képviselő alakulatokkal méri össze tudását, folyamatosan jelentős nemzetközi tapasztalatokat szerezve. Nem kétséges, hogy – amiként a jégkorongban is történt, amikor a Volán belépett az EBEL-be 16 évvel ezelőtt – szezonról szezonra erősödik majd bele az elitligába a székesfehérvári csapat.
A következő mérkőzés sem lesz könnyebb, mivel egy másik német topcsapat, a Frankfurt Galaxy látogat a First Fieldre jövő szombaton (június 10.) 17.00 órakor. Aki csak teheti, menjen, szurkoljon a Koronázóknak, segítsen a csapatnak egy minél szorosabb eredmény elérésében.
A mai találkozóhoz kapcsolódó információ, hogy az összecsapást a Takarodó úti pályán tekintette meg az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David Pressman, valamint Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Lehrner Zsolt alpolgármester, valamint a hazai csapat főszponzora, a MET Magyarország Zrt. vezérigazgatója, Szabó Gergely is.
(Fotó: Kutasi Petra)
0 hozzászólás