Két ezüstéremmel zárta a légtorna országos bajnokságot Bocska Anna Kamilla. A párosban Európa-bajnok 14 éves székesfehérvári tehetség úgy állhatott fel kétszer is a dobogóra a fővárosi megmérettetésen, hogy a bal keze 3 hétig gipszben volt, mivel egy rossz mozdulat okán eltörött a csuklócsontja az egyik márciusi edzésen. Akkor még a részvétel is merész gondolatnak tűnt, nemhogy az éremszerzés…
Több, mint egy hónapig gyakorolni sem tudott Anna, az 5 hetes kiesés pedig nem lehetett két hét alatt pótolni, így ez a két ezüstérem hammockban és karika duóban – klubtársával, Varga Liliennel párban – több, mint szép eredmény. Mindezek mellett karika szólóban egy 4. helyezéssel is gazdagodott Molnár Hajnalka tanítványa, aki így a jelentős kihagyása ellenére jól hangolt a júniusi, olaszországi Eb-re, ahol hammockban képviseli majd a magyar színeket, Székesfehérvárt és klubját, a Hajnal Mozgástér Stúdiót.
A végső cél a világbajnoki szereplés. A sportág legnagyobb eseményét – ugyancsak Olaszországban – rendezik majd meg az ősz folyamán. A vb-re karikán készül és szeretne minél jobban szerepelni Bocska Anna Kamilla, lévén a hammock nem szerepel a világbajnoki programon.
0 hozzászólás