A múlt heti, madridi 1-1 után hazai környezetben 2-0-ra legyőzte a Realt a Chelsea, így eldől: az idén két angol együttes játssza majd a finálét május 29-én. Az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban a PSG-t szintén simán kiejtő Manchester City lesz majd a Tomas Zuchel irányította és segédedzőként Lőw Zsoltot is foglalkoztató londoni egylet ellenfele. A sors már most igazságot szolgáltatott a PSG-től télen menesztett német edzőnek és magyar „oldalbordájának”, ugyanis korábbi csapatuk – amelyet tavaly a fináléig vezettek – az idén a legjobb négy között búcsúzott,s a francia bajnokságban is csak a 2. helyen áll 3 körrel a szezonzárás előtt, azaz már mindenképpen rosszabb idénye lesz, mint Tuchelékkal volt tavaly.
Női röpi: meglepő Loki vereség hazai pályán
Meglepetésre hazai pályán 3-2-re kikapott a Vasas SC-től a MÁV Előre Foxconn a női röplabda Extraliga alsóházi...
0 hozzászólás