Szélsőként és támadóként is otthonosan mozog a pályán a Fehérvár FC legújabb igazolása, Kovács Mátyás. Az MTK-tól egyelőre kölcsönbe érkező játékos fiatal kora (július 7-én töltötte be a 21. életévét) ellenére már az NB II-ben alapembere volt a tavaly nyáron feljutó (az NB I-be visszajutó) együttesnek, de az első osztályban is 33 alkalommal pályára léphetett már.
A Vidi Kovács mellett még tervez további olyan fiatal(oka)t igazolni, aki(k) már rendelkeznek első osztályú rutinnal, leginkább a Puskás Akadémia 21 éves középpályásának, Ominger Gergőnek a kölcsönvétele tűnik reálisnak. Neki is van már némi NB I-es tapasztalata, illetve az elmúlt idényekben is már kölcsönben, Csákváron szerepelt, így a Vidiben bizonyíthatná, hogy érett az első osztályra.
Egyéb igazolások is várhatóak, nem csak kifejezetten fiataloké, ám a klub, átigazolási politikájának megfelelően már nem kapkod a piacon, hogy mielőbb komplett legyen a kerete, több kiszemelt futballistával, illetve képviselőjével kapcsolatban vannak, tárgyalnak, de elsődlegesen lejárt szerződésű vagy kölcsönben megszerezhető játékosok érkezésére lehet számítani, illetve a távozók után befolyó összegeket fordítja igazolásokra a menedzsment, ha akadd olyan, spíler, aki erősítést jelenthet.
Fiola Attila kapcsán is fokozott az érdeklődés. Egyelőre nem tudni, mi lesz a jövője a 35. életévét taposó csapatkapitánynak, akinek június 30-án lejárt a szerződése a klubbal, de az Eb-szereplés okán sem kapkodott a döntéssel, illetve a kérőkkel való tárgyalásokkal.
Úgy tudjuk, az elsődleges célpontnak tűnő Újpest már nem ragaszkodik annyira hozzá, részint a kora, a sérülékenysége és hazai szinten jelentősnek mondható fizetése miatt sem. A Vidi nem tud és nem is akar számára a korábbihoz hasonló szintű járandóságot kifizetni, ahogy másoknak is problémákat okoz, ha nem enged a játékos, illetve képviselője a „21-ből”… Egy biztos: Fiola minden kockázata ellenére erőssége lehet bármely hazai klubnak, így előbb-utóbb kénytelen lesz vagy engedni az igényeiből, vagy egy csapatnak a zsebébe nyúlnia.
(Fotó: Fehérvár FC)
0 hozzászólás