Lezárt nyomozás: hamarosan elítélhetik a velencei rablókat

A Fejér megyei nyomozók vádemelést javasolnak azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akik Velencén jelentős értékű készpénzt és arany tárgyakat zsákmányoltak egy álmukból felriasztott idős pártól. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást négy férfival és egy nő társukkal szemben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a gyanúsítottak 2020. augusztus 2-án hajnalban Velencén, egy Fő utcai ingatlanba a nyitott ablakon keresztül bejutottak, majd az ott alvó idős házaspárt felkeltették, őket késsel és gáz-riasztó fegyverrel megfenyegették, pénzüket és ékszereiket követelték. A megszerzett több millió forint értékű készpénzzel és arany tárgyakkal együtt, a ház előtt várakozó taxival menekültek el a helyszínről.
A bejelentést követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azonnal megkezdte az elkövetők azonosítását és felkutatását. A jelentős erők mozgósításával tartott hajtóvadászat eredményeként a főkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ egységei segítségével egy napon belül egy nőt és két férfit elfogtak, akiket őrizetbe vettek. Elfogatóparancs alapján körözött negyedik társuk pár nap elteltével feladta magát, önként jelentkezett a rendőrségen. Az ötödik elkövetőt, az ellene beszerzett terhelő bizonyítékok alapján, 2020. szeptember 22-én fogták el és vették őrizetbe. A bűnbanda egyik tagja jelenleg is bűnügyi felügyelet, míg társai letartóztatásban vannak. A nyomozók az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták, és lefoglalták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by garanddesign

2021-03-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Advent idején is biztonságban

Advent idején is biztonságban

A karácsonyi időszak veszélyeire felhívó plakátot készített a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési...

Share This