Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A „Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben” címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. A történelmi egyházak képviselői imádsággal, szentbeszéddel emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is megemlékezett az eltávozott fehérváriakról.

Az ökumenikus ünnepség a lélekharang megkondulásával kezdődött, majd a Vox Mirabilis Kamarakórus énekelt.

Mindenszentek napja azon szentek ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A IX. század óta kötelező ünnep, az üdvözült lelkek emléknapja, az egyháztan szerint a megdicsőült Egyház ünnepe. A katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Ilyenkor halottainkra emlékezünk, hozzátartozóink sírjánál gyertyát gyújtunk, mely az örök világosságot jelképezi.

A Béla úti temető virágba borult ravatalozójánál Kovács Dániel baptista lelkész, Bencze András evangélikus lelkész, Oláh Pál Olivér református lelkész és Tornyai Gábor római katolikus plébános mondott imát az elhunytakért.

A megemlékezésen Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is megosztotta gondolatait az egybegyűltekkel, és köszönetet mondott a Városgondnokság dolgozóinak a munkájáért, hogy a temetőkertekben méltón biztosítják a lehetőséget a megemlékezésre, az elcsendesedésre és az imára. „Köszönöm, hogy együtt emlékezhetünk azokra az emberekre, akik a város polgárai voltak, és szolgálták a város egészét.” Arról is beszélt, hogy amikor felelevenítjük a közös emlékeket, akkor sokunkban van kettős érzés. Amikor elmegyünk a szeretteinkhez, barátainkhoz, megállunk néhány pillanatra és mécsest gyújtunk, az emlékezés mosolyát is megtapasztalhatjuk. „Kívánom, hogy sok történetet meséljünk egymásnak a szeretteinkről, mert ezekben a történetekben itt vannak velünk a mindennapokban. Üzenik azonban, hogy miközben rájuk emlékezünk, ne felejtsük el a környezetünkben élőket, akiknek milyen jól tud esni néhány jó szó. A szeretet, mint örök parancs, itt van velünk és nekünk élőknek megadatik, hogy ezt a szeretetet átadjuk egymásnak, gondoskodjunk egymásról. Biztos vagyok abban, hogy elődeink, akik hitünk szerint most fentről látnak bennünket, mosolyogva mesélnek egymásnak történeteket.”

(ÖKK – Bácskai Gergely)