Szerdán délután családja, barátai, egykori csapattársai jelenlétében vettek végső búcsút Székesfehérváron a Béla úti köztemetőben a Videoton egykori kiváló labdarúgójától, a 68. életévében elhunyt Novath Györgytől. A temetésen jelen voltak a legendás, 1985-ös UEFA-kupa-döntős csapat játékosai mellett a fehérvári futball más ikonikus alakjai, illetve a Vidi jelenlegi vezetői, képviselői.
Novath György pályafutása jelentős részét a piros-kék klub színeiben töltötte, a felnőtt csapatban 12 idényen át, 1978-tól 1999-ig szerepelt, számos 4. helyezés mellett kétszer lett bronzérmes az NB I-ben a Vidivel, egyszer szerepelt a Magyar Kupa döntőben csapatával, s oszlopos tagja volt az 1984/85-ös UEFA-kupa menetelésnek, melynek során a Vidi a cseh Dukla Praha, a francia Paris SG, a szerb Partizan Beograd, az angol Manchester United és a jugoszláv (ma bosnyák) Zeljeznicar kiejtésével a döntőig menetelt, amelyet elveszített ugyan 3-1-es összesítéssel a nagy Real Madrid ellen, ám a spanyolországi visszavágón 1-0-ás győzelmével örökre szóló élményt adott szurkolóinak.

A számos poszton bevethető játékos a 80-as évek végén részese volt a Kaszás Gábor-féle remek csapatnak is, amely úgy lett 4. a bajnokságban, hogy minden addigi, és azóta alkalmazott pontszámítás szerint aranyérmes lett volna, kivéve azt az idényt, amikor éppen a rendes játékidőben kialakult döntetlen esetén 11-esekkel dőlt el, ki kap több pontot. Később még játszott rövid ideig Ausztriában, itthon Diósgyőrben és alacsonyabb osztályban. Az olimpiai válogatott mezét 6 alkalommal ölthette magára.
Novath György teljesítményével örökre beírta magát a Videoton és Székesfehérvár mellett a magyar sport történelemkönyvének aranyoldalaira is. Nyugodjék békében!
(Fotó: Mátay Balázs)











0 hozzászólás