Ünnepi közgyűlés: Kovács Sarolta és Pavelcze László Székesfehérvár díszpolgára!

A hagyományoknak megfelelően Szent István napján tartotta Székesfehérvár Önkormányzata ünnepi közgyűlését, amelyen átadták azokat az önkormányzati díjakat és kitüntető címeket, melyekkel a városért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. Az eseményen Dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi beszédet.

Székesfehérvár Szent István városaként méltó módon őrzi államalapító királyunk örökségét. Az 1050 éves város számára augusztus 20-a mindenkor kiemelt ünnep. Hagyományosan ezen a napon tartja díszközgyűlését Székesfehérvár Önkormányzatának képviselőtestülete. A Szent István téren először a Fehérvár fanfár hangzott el a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar előadásában, majd a résztvevők közösen énekelték el a Himnuszt.

Ezt követően az ünnepi műsorban Kozáry Ferenc színművész előadásában részletek hangzottak el azokból a korabeli levelezésekből, évkönyvekben rögzített történeti feljegyzésekből, amelyek Szent István életéről és uralkodásáról szólnak.

„István királyunk uralkodásának és tetteinek híre az akkori ismert világ egészét bejárta, Rómától Konstantinápolyig, a zarándokok Jeruzsálemétől Odilo apát burgundiai monostoráig.  Az újonnan született magyar államot keresztény hittel, páratlan diplomáciai érzékkel és ha kellett, a kard erejével építette fel és őrizte meg Kelet és Nyugat között. Szent István felismerte és döntéseinek alapjává tette, hogy két világ közé beékelve hazánk túlélésének egyetlen lehetséges módja az egyensúly e két világ birodalmai között. Annak érdekében pedig, hogy Magyarország ne ütközőpont, hanem híd legyen, a Szent Földre tartó új zarándokutat biztosított hazánkon és Fehérváron keresztül.

Ekkor került fel először Székesfehérvár az akkor ismert világ térképére, kapoccsá válva Nyugat és Kelet között. Ezt a kapcsot újra formálni ma is érdekünk és küldetésünk, ezért nagy öröm, hogy a Közel-Kelet egyik legősibb, kiemelkedő kulturális örökséggel bíró városával, Batrounnal most szövetséget köthetünk.” – kezdte ünnepi beszédét dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Majd kitért az Esztergommal aláírt partnerségre is: Szent István városainak össze kell fognia, együtt kell működnie, hogy közösen hozzunk létre szellemi és lelki végvárrendszert a Szent Király öröksége számára. Ahogyan a világunk ügyei és irányai felsejlenek, nagy szükségünk lesz erre városként és nemzetként is!

Dr. Cser-Palkovics András ezt követően Szent István által ránk hagyományozott értékekre hívta fel a figyelmet: „Ismét életünk és munkánk középpontjába kell állítsuk a Szent István-i értékeket. Hittel fordulunk Isten felé és hittel gondolunk a jövőre. Igazságosan járunk el a magunk és a közösség ügyeiben. Alázattal gondolunk a múltunkra, melynek tanulságait elfogadjuk, a sikereire büszkék vagyunk és alázattal dolgozunk minden nap továbbiakért.  Ezek az értékek biztosították fennmaradásunkat az elmúlt ezer évben, és ezek azok az eszközeink, melyek kiállták az idő próbáját. Ezek az értékek mindannyiunkban kell éljenek, mindannyiunknak örökségül kell adnia ezeket újabb nemzedékeknek. Szent István értékeit megtestesítve, a modern kor eszközeivel állítjuk helyre Fehérvár történelmi elsőségét hazánkban. Nem címben és jogi státuszban, hanem eredményekben, életminőségben, nemzeti identitásban leszünk újra Magyarország legfőbb városa.” – összegezte Székesfehérvár polgármestere.

„A 2020 óta eltelt idő megmutatta, hogy a politikai ciklusokban való gondolkodás ideje lejárt. Egyszerre kell ugyanis új időszámítást kezdenünk, amikor átrendeződik a világunk, és egyszerre kell éveken, évtizedeken át kitartani a céljaink mellett. A történelem szimbolikája, legnagyobb királyunk élete pedig kijelöli számunkra a céldátumot: 2031-re, Szent Imre és 2038-ra, Szent István halálának ezredik évfordulójára kell készen állnia az Ő városuknak, a mi városunknak arra, hogy ismét beteljesítse történelmi küldetését. Szent István víziója előttünk, az elmúlt évek eredményei mögöttünk, mi pedig százezren egy csapatban! Indulunk!” – zárta beszédét dr. Cser-Palkovics András.

A Székesfehérvári Királyi Napok és nemzeti ünnepünk eseményeinek meghívott vendégei azok a külföldi delegációk, amelyek Székesfehérvár testvérvárosaiból érkeznek. Az idei évben először vett részt a Batroun-i küldöttség, hiszen Székesfehérvár és a libanoni, több ezer éves múlttal rendelkező település szándéknyilatkozatot tett a majdani testvérvárosi együttműködés megalapozása érdekében. Az ünnepi díszközgyűlésen ennek alkalmából mondott beszédet Marcellino Hark, Batroun polgármestere. Mint mondta, a most kezdődő együttműködés összeköti városainkat, túlmutat a földrajzi határokon és átfogja közös örökségünket. Lehetőséget kínál a kulturális cserék erősítésére, a gazdasági növekedés megteremtésére és a városok közötti kapcsolatok elmélyítésére. „Batroun gazdag történelme és régészeti kincsei lenyűgöző bepillantást engednek az ókori föníciai és római civilizációba, míg Székesfehérvár keresztény építészete és királyi öröksége Magyarország gazdag kulturális értékeit mutatja meg.” Közös feladatnak nevezte, hogy „óvjuk a sokszínűséget és a közös értékeket, amelyek egyesítik közösségeinket, ápolva a köteléket, amely a következő generációknak is javára válik. Sokat tanulhatunk egymástól.” – zárta beszédét.

Az ünnepi műsor a Duo Red White előadásával folytatódott. Hérics Csenge és Mády-Szabó Eszter csellóművészek Händel Koronázási himnuszából és a Misszionárius című film zenéjéből, amelyet Ennio Morricone szerzett, játszottak egy-egy részletet, majd a díjak átadására került sor.

Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető címet vehetett át Kovács Sarolta olimpiai bronzérmes öttusázó, aki 25 éves sportolói pályafutása alatt több világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett. Székesfehérvár Díszpolgára címet adonyoztak Pavelcze Lászlónak, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatójának, aki eddig már több mint 50 nemzetközi bevetésen vett részt, mint a speciális mentőcsapat vezetője. Idén a földrengés sújtotta Törökországban hét ember életét mentette meg.

Pro Civitate díjjal tüntették ki dr. Cseh Józsefet. Az onkológus főorvos 30 évvel ezelőtt hozta létre az az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, majd megalapította a „Rák ellen Fejér Megyében és Térségében” Alapítványt és a Kézenfogva Onkológiai Klubot, amely rendkívül fontos társadalmi feladatot lát el a daganatos betegségben szenvedők rehabilitációjában, a gyógyult betegek testi-lelki gondozásában.

Pro Civitate díjat vehetett át Kovács Zsolt rendőr ezredes, aki 10 éven át Székesfehérvár városának rendőrkapitányaként teljesített szolgálatot. Kiváló elméleti és gyakorlati felkészültségű, sokoldalúan képzett vezető, akihez kollégái mindig fordulhatnak a felmerülő kérdések megoldásában. Munkája során széleskörű, kölcsönösen együttműködő kapcsolatot alakított ki az önkormányzati, az igazságügyi és a társadalmi szervezetekkel, valamint a közbiztonságért tevékenykedő civil szervezetekkel.

Posztumusz Pro Civitate kitüntető címet adományozott a város közgyűlése dr. Lukácsy József közírónak, a Vörösmarty Társaság egykori alelnökének a közéletben és az irodalmi életben betöltött mecénási, szervezői szerepéért. A díjat fia, dr. Lukácsy Gergő Bence vette át.

A kézi könyvkötést kiemelkedően magas szinten művelő Mórocz István könyvkötő mester a könyvkötészet hagyományteremtő, óvó-védő voltának megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként vehette át a Pro Civitate-díjat. A tradíció és az innováció határozza meg Nagy Alajos életszemléletét is. A Pro Civitate díjazott a Garzon Bútor Cégcsoport cégvezető tulajdonosa; hisz abban, hogy az értékek, hagyományok megőrzése mellett a folyamatos megújulás, a változáshoz való rugalmas alkalmazkodás elengedhetetlen. Cégvezetőként kiemelt figyelmet fordít a dolgozók megtartására, folyamatos képzésére.

A tanítás, a munka szeretete és megbecsülése vezette pályája során Szépné Holczer Piroskát, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum korábbi főigazgatóját. A Pro Civitate kitüntető címmel mondott köszönetet a város közössége azért, hogy pedagógusként, iskolavezetőként, majd főigazgatóként mindig a tanulók és a pedagógusok fejlődését, jó munkakörnyezetük kialakítását tartotta szem előtt.

Székesfehérvár képviselőtestülete az idei évben két Tiszteletbeli Polgár kitüntető címet adományozott. A város polgármesterétől Nagy Benedek szobrászművész és Nikolics Nemanja válogatott labdarúgó vehette át az elismerést. Az ötszörös gólkirály, magyar bajnok, válogatott labdarúgó Szabó József és Petres Tamás után ő lett a Vidi történetének harmadik gólkirálya. A Vidiben összesen 314 tétmérkőzésen 164 gól szerzett. Búcsúzásakor a klub a 17-es mezszámot tiszteletére visszavonultatta. Niko, igazi ikonja lett nemcsak a csapatnak és a labdarúgásnak, hanem Székesfehérvárnak is.

Nagy Benedek térségünk egyik legmeghatározóbb kortárs művésze, alkotója. A móri Képző- és Ipariművészeti Szabadiskola Alapítvány alapítója, aki szobrászként kisplasztikákat, érmeket és köztéri kompozíciókat (emlékműveket, emlékszobrokat, portrékat, domborműveket) készít. Művei Székesfehérváron is számtalan helyszínen megtalálhatóak, és ezekben a hetekben is dolgozik egy fehérvári alkotáson.

A Szent István-napi ünnepi díszközgyűlésen jelen voltak Tessely Zoltán és Törő Gábor országgyűlési képviselők, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, valamint a történelmi egyházak képviselői, a fegyveres, rendvédelmi és igazságügyi szervek tisztviselő is. A díszközgyűlés végén közös koszorút helyeztek el a résztvevők, Magyarország Kormánya, az Országgyűlés, a Magyar Honvédség, Fejér vámegye és Székesfehérvár minden polgára nevében államalapító Szent István királyunk szobránál.

(ÖKK / Media24)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-08-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This