Újra láthatóak az Órajáték történelmi figurái

Szerző: Media24

2024-02-21

A téli időszak után a mai naptól újra láthatóak a belvárosi Órajáték történelmi figurái, harangjáték kíséretében – adta hírül közösségi oldalán Kovács András órásmester. A Kossuth udvar éke már több mint 20 éve várja a székesfehérváriakat és az idelátogató vendégeket.

Székesfehérvár egyik legnépszerűbb nevezetességét, a Kossuth udvarban található Órajátékot Kovács Jenő órásmester már a nyolcvanas években megálmodta, majd közel két évtizeddel később, Ecsedi Mária és Korompai Péter segítségével meg is valósították. A szerkezet a történelem királyi személyiségeit ábrázolja, akik zenei kísérettel jelennek meg. Az Órajáték a karácsonyi ünnepek alatt az alkalomhoz illő dallamokkal örvendeztette meg a járókelőket, de sokéves hagyomány, hogy májusban egy teljes hónapon keresztül a Gaudeamus Igiturt, valamint egy sárospataki diákdalt játszik, a történelmi figurák helyett pedig az iskolai élet szereplői mutatkoznak be. 2018-ban az szerkezetnek otthont adó épület homlokzatának felújítása is megtörtént, valamint a figurákat is felújították.

Február 21-től, a téli időszak végével újra láthatóak a történelmi figurák a harangjáték kíséretében. Az érdeklődők először délelőtt tíz órakor, majd délben, délután kettő, négy és hat órakor találkozhatnak a királyi alakokkal a hangulatos Kossuth udvarban.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-02-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This