Újévi táncházat rendeznek a Malom utcában

Szerző: Szűcs Gábor

2026-01-16

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál és tánctanítás – január 17-én, szombaton sokszínű táncházi mulatsággal indul az év a Malom utcában.

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

Az Újévi táncházat január 17-én, szombaton 17 órai kezdettel rendezik meg a Malom utcában. A programok kézműves foglalkozásokkal kezdődnek, a gyermekek szerencsehozó, újévi malacot készíthetnek Sziliné Molnár Klára irányításával, majd 18 órától „Új esztendő, vígságkeltő…” – népi gyermekjátszó várja az érdeklődőket Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével.

19 órakor kezdődik a Csikóbál az ARTE ARAMI Dödölle csoportjával, 20 órától pedig kalotaszegi táncokat tanulhatnak az érdeklődők. Maga a táncházi mulatság 21 órától veszi kezdetét, s akár hajnali 1 óráig is eltart majd. Házigazda: Németh Gergő, Muzsikál a Galiba zenekar.

A táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén,  illetve a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg az érdeklődők 1500 Ft-os áron.

(ARTE/ÖKK/MREDIA24.hu)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Szűcs Gábor

2026-01-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet