Március 12-én, kedden kezdődik a 2024-es évad a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen. Ekkortól életbe lép a mindennapos nyitvatartás, és már március 15-én, a nemzeti ünnepen családi, közösségi programokkal várnak minden érdeklődőt.
A KEMPP 15. évadának ünnepélyes megnyitója 09.50 órakor kezdődik azzal, hogy a hagyományos történelmi emlékfutás résztvevőit fogadják a Nemzeti Emlékhelyet jelölő sztélénél. Ezt követően beszédet mond dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, majd Görög Viktória, a Katonai Emlékpark Kft. ügyvezetője köszönti a résztvevőket.
10.30 órakor nyitják meg a „25 év szövetségben, biztonságban” című fotókiállítást, amely hazánk NATO-tagságának 25. évfordulójára készült. Ezt követően kezdődik az idei év első NATO vetélkedője Fejér és a környező vármegyék középiskolás kadétcsapatainak részvételével.
Az évadnyitó egyben a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely mindennapos nyitvatartásának kezdete is. Az Emlékpark egészen október végéig minden nap 10.00 és 18.00 óra között várja a kalandokat kereső, történelemkedvelő látogatókat.
Március 15-én, pénteken 10 és 16 óra között családi programok lesznek, többek között ólomkatona-öntéssel, apródképzővel és szabadtéri tárlatvezetéssel várják a látogatókat.
0 hozzászólás