Történelmi jégpróba, hajrában az Alba Aréna kivitelezése!

Székesfehérvár és térsége lakói, kiváltképp a sportbarátok, ezen belül pedig a jégkorong szerelmesei számára régóta várt beruházás az új multifunkciós sportcsarnok, amelynek kivitelezése a véghajrában tart. Olyannyira, hogy pénteken délután már a jégpróba is megtörtént! Nem akármilyen teszteléssel: a leendő főbérlő, a Hydro Fehérvár AV19 hokisainak egymás közötti rövid mérkőzésével. A puding próbája remekül sikerült, a jég kiváló minőségű az Alba Arénában!

Az impozáns csarnokban lejátszott rövid csatát a kékek nyerték a fehérek ellen 6-5-re, de az eredménynek most semmiféle jelentőséget nem tulajdonított senki. Sőt, ez volt az az összecsapás, amely előtt ki lehetett jelenteni, hogy a Volán egészen biztosan nyerni fog!

Nem csak a játékosok, a remek, nemzetközi játékvezető, Gebei Péter is remekül érezte magát a küzdőtéren. Még arra is volt gondja, hogy a házi tesztmérkőzés követése mellett fél szemmel mobiltelefonjával videófelvételt készítsen.

Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András Róth Péter alpolgármester, valamint a média és a kivitelező képviselőinek társaságában ugyancsak örömmel konstatálta, hogy a jövő sok nívós eseményének – merthogy nem csak a jégkorong, számos más sportág, kulturális, zenei és közéleti esemény, konferencia megrendezésére is alkalmas lesz a létesítmény – lehet méltó, színvonalas helyszíne az Alba Aréna.

A csarnok számos lehetőséget teremt arra, hogy Székesfehérvárra még az eddigieknél is több színvonalas rendezvény érkezzen, amelyek mind a város hírét öregbítik és népszerűségét növelik határon innen és túl.

Mint azt az illetékesektől megtudtuk, a beruházás a tervek szerint halad, a kosárlabda-parkettát is telepítette már a kivitelező, tehát a nagyobb rangadókat, nemzetközi mérkőzéseket az Alba kosarasai, vagy adott esetben női kézilabdázói itt játszhatják. Kijelenthető, hogy december végéig be is fejezi a kivitelező a munkálatokat. Arról már korábban megállapodtak az érintettek, hogy – mivel a létesítmény használatához szükséges különböző engedélyek beszerzése, elsődlegesen a használatbavételi engedély – több hónapot igénybe vevő folyamat – a most zajló idényt a jégkorongosok még az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban játsszák végig, majd a szezont követően, amikor már a használatbavételi engedély rendelkezésre áll, kezdik el „belakni” az új létesítményt.

– Az Aréna kivitelezése és engedélyeztetése a terveink szerint nagyjából még fél évet vesz igénybe, persze ez függ az utóbbi folyamat gyorsaságától. Mindenesetre az első rendezvények tervezése megkezdődhetett. Sem e csarnok építését, sem a kórházi bővítést, sem a középiskolai campus keretéből indított vagy induló beruházásokat nem érinti a Modern Városok Program bejelentett lezárása. Városunknak fejlesztési forrást nem kell visszatérítenie az államnak, minden folyamatban lévő építkezés és fejlesztés zavartalanul folyhat. A csarnok körüli úthálózat engedélyeztetése külön folyamat, mely már elkezdődött, szeretnénk és nyomatékosan kértük is az érintetteket, hogy minél gyorsabban, jóval a csarnok átadása előtt már lehessen használni ezeket az utakat. Az Alba Arénát Székesfehérvár már nagyon megérdemelte és szükségünk is volt rá, hiszen ez olyan lehetőségeket nyit meg városunk számára a sport, a konferenciák és a zenei koncertek, egyéb rendezvények tekintetében is, amelyek egyrészt méltóak a városunkhoz és az agglomerációnkhoz, másrészt nélkülözhetetlenek, ha Székesfehérvárt nagy megtartóerejű várossá, 21. századi, értékkel teli otthonná akarjuk tenni. – tájékoztatott dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A városvezető hozzátette, hogy a jégpróbán sorsolással kiválasztott szerencsés Volán-szurkolók is ott lehettek, s bízik benne, hogy meghatározó élményben volt részük, továbbá, hogy a mai alkalmat rengeteg jégkorong, sport és rendezvényélmény követi majd a következő években, évtizedekben.

Azon szurkolók, akikkel mi beszéltünk, a legmagasabb elismeréssel szóltak a látottakról, tapasztaltakról és már alig várják, hogy szeretett csapatukat az új arénában biztathassák, sok szép győzelemnek tapsolva.

Úgy legyen! Fokozott érdeklődéssel várjuk a projekt befejezését, de főleg azt a pillanatot, amikor az első hivatalos rendezvény elkezdődik, amikor a játékvezető először bedobja a pakkot a Volán mérkőzésén az Alba Arénában. Ez a város, ez a helyi közösség megérdemli az újabb szép létesítményt!

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-11-03

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This