Tavaszi Közösségképző a magyar ifjúság fővárosában

Szerző: Mátay Balázs

2023-04-26

Székesfehérváron rendezi Tavaszi Közösségképző című eseményét a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT). A programsorozat megnyitó eseményére a Polgármesteri Hivatal Dísztermében került sor, ahol a NIT elnöke, Kovács Péter után köszöntőt mondott dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára. A folytatásban együttműködési megállapodás aláírására, továbbá egy kerekasztal-beszélgetésre került sor dr. Cser-Palkovics András, Kovács Péter és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára részvételével.

Székesfehérvár mindig is fontos helyszíne volt a magyarországi közügyeknek. A NIT nem találhatott volna jobb helyszínt a Közösségépítő programnak, amely egy évek óta zajló folyamat fontos építőköve – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette, hogy minden, amit a fiatalok évek alatt tesznek a köznevelésben és a civil szervezetekben, az Magyarország jövőjét szolgálja.

Köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere kiemelte: túl azon, hogy a NIT és a város között kiváló a kapcsolat, a település számára kiemelten fontosak a fiatalok, prioritásként kezelik a velük kapcsolatos ügyeket, hiszen Fehérvár jövőjét ők jelentik, ennek megfelelően nagy örömére szolgál, hogy házigazdái lehetnek a Nemzeti Ifjúsági Tanács fontos eseményének.

Dr. Cser-Palkovics András hozzátette, hogy akár minden évben szívesen befogadnák ezt az eseményt, hasonlóképpen a szintén rendszerint Székesfehérváron megrendezésre kerülő Országos Diákparlament üléseihez, amelynek szervezéséből a NIT is alaposan kiveszi a részét.

A polgármester szavaira Kovács Péter, a NIT elnöke eképpen reflektált: „Székesfehérvár a magyar ifjúság fővárosa. Ezzel a címmel elismerhetjük azt az értékes és értékálló tevékenységet, melyet az itteni közösség, a szakemberek, az önkormányzat, az iskolák végeznek. Fehérvár mintaként szolgál, itt példaértékűen valósul meg az ifjúság részvételisége a Székesfehérvári Diáktanáccsal és az ODP-vel. A város sokat tesz a helyi közoktatásért, a felsőoktatás erősítéséért és az életfeltételek megteremtéséért.” Az elnök arra kérte a résztvevőket, hogy vigyék haza és hasznosítsák a jövőben az itteni program során megszerzett tudáselemeket.

A köszöntőket követően a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány együttműködési megállapodást kötött, megerősítve az eddigi összefogást és segítve az ifjúsággal kapcsolatos tudományos kutatásokat, a közös munkát.

A megnyitót kerekasztal-beszélgetés követte a fiatalok bevonási lehetőségeiről a magyar közösségi és civil életbe helyi, valamint országos szinten. Elhangzott, hogy a koronavírus-járvány óta jelentősen megváltozott a fiatalok közösségben való részvétele.

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta, 10 éves a civil közösségi szolgáltató központok hálózata, melynek mintegy 23.700 szervezettel van aktív kapcsolata. A hatékonyság növelése érdekében fontos a fiatalok minél szélesebb körű bevonása.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester szerint a fiatalok bevonhatóak a város vérkeringésébe, akár a civil szervezeteken, akár az iskolákon keresztül. Erre szolgál a diákönkormányzati rendszer és a Diáktanács. Fontos, hogy a fiatalok megértsék: valóban van érdemi beleszólásuk a velük kapcsolatos kérdésekbe. Érezniük kell, hogy őszinte érdeklődés mutatkozik a véleményük, kritikájuk, problémáik, felvetéseik iránt.

Kovács Péter, a NIT elnöke hangsúlyozta, a közösségszervezésben aktív diákokat fontos lenne a későbbiekben megtartani, és megmutatni általuk, hogy miért jó tenni egy közösségért 18 éves kor felett is. A civil szervezeti kapcsolódások, mikroközösségek, egyesületek… stb.  ekkor alakulnak ki igazán, így fontos a motiváció fenntartása és az aktív személyek segítése.

A Tavaszi Közösségképző programjai délután és este a Hiemer-házban Workshoppal folytatódnak kommunikáció, digitális készségfejlesztés, esélyegyenlőség és pályázati menedzsment fókusztémákban, míg holnap (csütörtök) a Polgármesteri Hivatalban előadásokra, módszertani blokkra, délután pedig a Titkok Háza meglátogatására kerül sor.

A NIT Közösségképző célja a résztvevők tudásának bővítése, a szektor és a szervezetek működésének fejlesztése, olyan területeken, mint a közösség- és hálózatépítés, a projektmenedzsment és pályázatírás, döntéshozatal és vezetői minták elsajátítása, az ifjúsági szervezetek felépítésének mikéntje. A résztvevők tagszervezeteink vezetői, delegáltjai, szakemberei közül kerülnek ki. Nem titkolt célja a megújuló rendezvénynek, hogy az ifjúsággal foglalkozó szakemberek számára is új információkat, készségeket nyújtson a program.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-04-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This