Ma reggel ülésezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. A képviselőtestület több fontos és pozitív döntést hozott. Ezekről dr. Cser-Palkovics András polgármester számolt be röviden hivatalos Facebook-oldalán.
„Fontos, eredményes közgyűlés volt a mai:
A testületi ülést egyperces néma csenddel kezdtük a börgöndi tragédia áldozatainak emlékére. Továbbra is gondolatainkban hordozzuk a sérülteket, mielőbbi, gyors gyógyulást kívánunk nekik.
Döntöttünk a költségvetés módosításáról, melyet a városi kassza januárban vártnál jobb helyzete indokol:
Ennek hála külön támogatásban tudtuk részesíteni azokat a szociális, kulturális és társadalmi szervezeteket, akik idén elestek az amúgy „megszokott” állami támogatástól, jó példa erre a Szabad Színház.
Cafeteria juttatásban tudunk részesíteni mintegy 1600 intézményi munkavállalót, ezzel is megköszönve munkájuk mellett a türelmet, mellyel az elmúlt évek gazdasági kihívásait viselték. Az önkormányzati vállalatok pedig felhatalmazást kaptak hasonló juttatás kifizetésére.
A Fehérvár FC is támogatásért folyamodott városunkhoz, melyet meg is adunk, azzal a feltétellel, hogy a városi pénzeket csak és kizárólag a Vidi utánpótlására, tehát a gyerekek és a fiatalok sportjára, csapataira fordíthatja a Klub. A felnőtt csapat működtetéséhez a klub nem kért és a város nem nyújt támogatást.
Még a múlt hét folyamán, a pénzügyi bizottság döntött arról, hogy indulhat a Balatoni út szervizútjának második ütemén a felújítás, illetve megvan a kivitelező a Krasznai és Udvardi utcák közművekkel együtt való felújítására, tehát az öreghegyi utak rendbe tétele is folytatódik. Kezdődik továbbá a garázssor körüli út felújítása a Gáz utcában.
A munka folytatódik, bízom abban, hogy az év további részében is jó teljesítményt nyújt majd a helyi gazdaság, mert ez teszi lehetővé, hogy önkormányzatunk költségvetésében fenn tudjuk tartani, adott esetben bővíteni tudjuk a támogatásokat, juttatásokat és akár a fejlesztési keretet is.”
(Fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás