Szombaton Lecsófesztivál, csütörtök estétől részleges útlezárások jönnek

Szerző: Media24

2025-09-10

Idén háromszáz bogrács alatt lobban fel a láng szeptember 13-án, szombaton a Fehérvári Lecsófőző Vigasságon. A 20. születésnapját ünneplő közösségi rendezvény szórakoztató színpadi műsorral is várja a vendégeket a Zichy ligetben: ezúttal is jó hangulatú bulinak ígérkezik a sokak által várt esemény. Pénteken 23 órától terelésekre és útlezárásokra kell számítani, a buszok is alternatív útvonalon közlekednek.

A Lecsófőző Vigasság Székesfehérvár egyik legrégebbi és egyben legnagyobb közösségi rendezvénye. A kezdetektől fogva sikeres program ötletgazdája-alapítója Sipos József sportújságíró volt, aki hét éven át, haláláig szervezte és vezette is a programot. 2025-ben háromszáz főzőhelyet vásároltak meg magánszemélyek, cégek és civil szervezetek az eseményre, hogy együtt töltsenek egy napot a lecsó jegyében.

A főzők számára korán indul a program, a kijelölt helyeket 6.30 órától lehet elfoglalni, berendezni, a területet az autóknak 9 óráig el kell hagyniuk. Azoknak, akik zsűriztetni is szeretnék lecsójukat, 10.30 óráig lehet regisztrálni a Zenepavilonnal szemben lévő standnál, az itt kapott időbeosztás alapján mutathatják majd be „alkotásukat” az ítészeknek. A zsűri – Barsch Tamás, Kocsis Marcell, Koós Tamás, Selymes Péter, Tőkés Dániel és Vajda Pierre – idén is a főzők közé telepedik be a zsűrisátorral. A neves séfek délelőtt körbejárnak a főzők között, és tanácsokkal is ellátják a csapatokat annak érdekében, hogy igazán jó lecsók készüljenek. Megéri jelentkezni a zsűrizésre, hiszen a legjobbnak választott ételeket készítő csapatok értékes nyereményekkel távozhatnak a főzőversenyről, amely a Dózsa György út – Zichy liget – Szekfű Gyula utca – Ányos Pál utca – Ősz utca – Várkörút által határolt területen zajlik. Az eseményhez hagyományosan kirakodóvásár társul a Fő utcán.

A színpadot a szokott helyen, a Zichy ligetben találja a közönség, a műsor 10 órakor Csicsergő foglalkozással kezdődik, majd a Pengő & Bongó gyerekzenekar szórakoztatja a legkisebbeket. Délben az Alba Dojo SE műsorának lehet részese a közönség, majd táncos programokkal folytatódik a műsor. Elsőként a MissCsipop Dance senior csoportja veszi birtokba a színpadot, majd a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület, a Friendance Tánc- és Mozgásstúdió, a DRoP the beat TáncSport Egyesület, a Step and Style Studio, a Free Spirit Dance és a Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület tehetséges, ifjú növendékei mutatkoznak be. Három órakor a közkedvelt előadó, Varga Viktor hozza el slágereit.

Négy órakor kezdődik a lecsófőző verseny eredményhirdetése, amelyen kiderül, ki lesz 2025-ben a Lecsókirály, gazdára talál a Sipi Emlékkupa és a zsűri különdíja is. A városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének díjait is hagyományosan ezen az eseményen adják át. Az idei Lecsót a Waiting Room koncertje zárja – az alternatív rockzenekar egyaránt magán hordozza a ’70-es évek klasszikus rock szellemiségét és a modern indie hullám jellemzőit.

A Zichy ligetben felállított sátrakban sokféle játék várja majd a közönséget: a társasjátéksátorban többféle játékot próbálhatnak ki, sakkozhatnak a Fehérvári Sakk Egyesület tagjaival, a Királykút Emlékházban működő rummikub csoport tagjai megtanítják, bemutatják ezt a szintén komoly odafigyelést igénylő játékot, a Predator SE Strongman Challenge-et rendez, a honvédség pedig többek között gyakorlókézigránát-dobással és fegyversimogatóval várja az érdeklődőket. A főzök között a Hórihorgas Hujákolók, a Sopianae Brass, a PTE Brass Band és Szöllősi Barna produkciói bukkannak fel, Kátai Jr. disco partyjára pedig a Dózsa György út – Szekfű Gyula utca kereszteződésben táncolhat a közönség.

Ahogyan a korábbi években, úgy idén is helyet ad a rendezvény a jótékonysági süteményvásárnak, amelynek bevételéből a Guillain-Barrè szindrómában szenvedő fehérvári kisfiú, Major Zsombor gyógyulását, rehabilitációját támogatják azok, akik itt vásárolnak. Az elmúlt évben is sokan megtették ezt, szép összeg gyűlt össze, amelyet Zsombi fejlesztésére fordíthatott a család.

A nagyrendezvény miatt három ütemben várhatók parkoló- és útszakasz-lezárások: 

Szeptember 11-én, csütörtökön 18.00 órától lezárják az Ányos Pál utca menetirány szerinti bal oldali parkolósávját a Salvator étterem és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola találkozásának vonaláig. Lezárásra kerül a Zichy liget keleti oldalán lévő út, valamint a Jávor Ottó téri parkolók egy része is, ahová a mobil WC-k kerülnek.

Szeptember 12-én, pénteken 17.00 órától nem lehet használni a Dózsa György utca Bíróság és Rendőrség felőli oldalán lévő parkolókat, illetve a Várkörúton a Kígyó utca vonaláig az út szélén lévő összes parkolót sem. 23.00 órától vasárnap hajnali 04.00 óráig lezárják a Dózsa György út Zichy liget melletti szakaszát, a Szekfű Gyula utca Benyák Bernát utcáig húzódó részét, a Várkörút Kígyó utcáig tartó szakaszát, valamint a Mátyás Király körút Ybl Miklós utcai kereszteződésig tartó részét is, az Ybl M. utca egyirányú lesz a Mátyás király körúttól, az Ányos Pál utca pedig kétirányú zsákutcává válik.

Az érintett buszok pénteken 23.00 órától terelőútvonalon közlekednek, amelynek térképe innen letölthető. Érintett járatok: 15, 17, 26, 26A, 33, 34, 38, 42, valamint 717, 8010, 8011, 8013.

A részletes műsor a www.fehervariprogram.hu/lecso oldalon olvasható, az esemény esőnapja szeptember 20.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2025-09-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This