A Beregszásztól nem messze található, magyarlakta Nagyborzsova fordult segítségért Székesfehérvárhoz. A törvények előírják a saját ravatalozót, azonban a falu saját erejéből ezt nem tudja megépíteni. Az Önkormányzat négymillió forinttal járulna hozzá a megvalósításhoz. „… arra fogom kérni a szeptember 22-i közgyűlést, hogy ezt a támogatást szavazza meg, és mielőbb bocsássa Nagyborzsova közösségének rendelkezésére.” – adott hírt a kérésről és a segítségnyújtásról közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
„Tisztelt Fehérváriak!
Segélykérést kaptunk: kárpátaljai honfitársaink, akiket a pandémia, majd az ukrajnai háború is borzalmasan, közvetlenül érintett, egy komoly lelki, közösségi, települési gonddal fordultak hozzánk:
A Beregszásztól nem messze található, magyarlakta Nagyborzsova falujának nincs ravatalozója, mely azt jelenti, hogy helyi magyar testvéreink nem tudják szeretteiket helyben, megfelelő méltósággal eltemetni.
Az ukrán törvények előírták, hogy a települések saját ravatalozót kell építsenek, a költségek felét (6,5 millió forintot) azonban a helyi polgároknak kellene zsebből kifizetniük. Ez a mostani ukrajnai gazdasági helyzetben lehetetlen, főleg, hogy a falu fiataljainak sajnos jelentős része vagy a fronton, vagy külföldön van.
Nagyborzsova elöljárója ezért segítséget kért tőlünk, mi pedig segíteni is fogunk: önkormányzatunk négymillió forintot tesz hozzá a falu ravatalozójának költségeihez. Ez alapvető keresztény kötelességünk, hiszen halottaink méltó eltemetésének kötelessége hitünk egyik alapvetése. Ezért arra fogom kérni a szeptember 22-i közgyűlést, hogy ezt a támogatást szavazza meg és mielőbb bocsássa Nagyborzsova közösségének rendelkezésére.
Bár szomorú apropó ez a mostani, minden lehetőséget meg kell ragadjunk a kárpátaljai magyarok segítése érdekében, lehetőleg akképpen, ahogy ezt ottani magyar testvéreink kérik. Az ő kívánságaikat erőnk szerint teljesíteni pedig Szent István városának, a történelmi Magyarország fővárosának kiemelt küldetése.
dr. Cser-Palkovics András
polgármester”
(ÖKK)
0 hozzászólás