Belügyminiszteri elismerés a fehérvári tűzoltó helytállásáért

Az Észak-Macedóniában augusztus elején pusztító erdőtüzek oltásában közreműködő tűzoltócsapatot köszöntötték szeptember tizenkettedikén a Belügyminisztériumban. A negyvenhat tagú egység augusztus elsején tizenhárom járművel indult útnak, miután a balkáni ország a kiterjedt erdőtüzek megfékezéséhez nemzetközi segítséget kért. A missziónak egy Fejér vármegyei tűzoltó is tagja volt, Ódor-Sápi Péter tűzoltó őrmester, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója.

Az Észak-Macedónia területén tomboló erdőtüzek megfékezésére irányuló mentés során végzett kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül Magyarország belügyminisztere a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatát adományozta Ódor-Sápi Péter tűzoltó őrmesternek, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának.

A magyar tűzoltók sokadszor bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetekben is helytállnak, ráadásul nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is – kezdte köszöntőjét Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes a Belügyminisztérium márványteremben tartott rendezvényen.

Tizenegy napig, szinte megállás nélkül tartott a megfeszített munka, melynek eredményeképpen más országok tűzoltóegységeivel közösen sikerült megfékezni a tüzet – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a magyar kontingens több településen avatkozott be és védte az épített és a természetes környezetet. A csapat tagjai helytállásukért belügyminiszteri elismerést vehettek át az ünnepségen.

Az elismeréseket Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a katasztrófavédelem főigazgatója és dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója adta át a csapat tagjainak.

A magyar csapat tűzoltók mellett logisztikusokból, drónpilótákból és az Országos Mentőszolgálat három egészségügyi szakemberéből állt. A kontingens augusztus elsején indult útnak és augusztus tizenkettedikén tért vissza Magyarországra.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Magyarország segítő kezet nyújt Észak-Macedóniának. 2016 augusztusában vihar- és árvízkárokat követő helyreállításra és a kitelepített emberek elhelyezésére alkalmas eszközöket, felszereléseket küldött a magyar katasztrófavédelem.

(FVMKI, Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados
szóvivő, Fotó: Szőke Péter – BM OKF)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2024-09-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

ARAK OPEN az Európai Sporthéten

ARAK OPEN az Európai Sporthéten

Az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK) csatlakozik az Európai Sporthét eseményeihez. A jövő heti programról a...

Share This