Idén is megrendezték a nyílt nőgyógyászati szűrőnapot a Család- és Nővédelmi Központban. A vizsgálatokra több mint száz hölgy jelentkezett, az időpontok fél nap alatt beteltek. Ez is mutatja, hogy beérni látszik a vizsgálatokat szervező szakemberek és az orvosok figyelemfelhívó kampánya – derült ki a helyszínen készített beszélgetésekből.
A szűrőnapot 2011 óta évente egy-két alkalommal szervezték meg, kivéve egy esztendőt a koronavírus-járvány miatt. A Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda idén március 9-re, szombatra hirdette meg a város egészségvédelmi tervének fontos részét képező, ingyenes vizsgálatokat. Az előzetes jelentkezésre két nap állt rendelkezésre, azonban az időpontok fél nap alatt beteltek, nagy volt az érdeklődés a hölgyek részéről – mondta dr. Keresztury Lászlóné, az Iroda szakmai vezetője. Hozzátette, 20 éves kor felett mindenképpen célszerű évente elmenni nőgyógyászati vizsgálatra, rákszűrésre, ezzel a nők nagyon sokat tehetnek az egészségük védelmében. A mostani vizsgálatokra elsősorban az aktív korúakat, 25 és 65 év közöttieket várták, akik hétköznapokon a munkájuk miatt nehezebben jutnak el az ingyenes vizsgálatokra. A Család- és Nővédelmi Központban a hét minden napján van rendelés, így igény szerint ezeken a napokon is tudják fogadni a hölgyeket előzetes bejelentkezés alapján.
A szűrőnapon lehetőség volt vércukorszint-, koleszterin- és vérnyomásmérésre, csontsűrűség-ellenőrzésre és méhnyakrák-szűrésre is. Ez utóbbi azért kiemelten fontos, mert Magyarországon évente 1400-1500 új beteget regisztrálnak, mintegy 400 nő pedig belehal a betegségbe. Mindez megelőzhető a rendszeres szűréssel.
Dr. Gyuranecz Miklós főorvos, szülész-nőgyógyász, klinikai onkológus szakorvos is évente egyszeri vizsgálatot javasol, így az elváltozásokat még a komolyabb panaszok mutatkozása előtt, vagy már egészen kezdetleges állapotban, a rosszindulatú fázist megelőzően fel tudják fedezni. Ezzel komoly esély van arra, hogy a pácienst teljesen meg tudják gyógyítani.
Hozzátette, hogy a levett keneteket laborban elemzik, a sejtek morfológiai elváltozása alapján állapítják meg az eredményt, melyek mindegyikét személyesen értékel a mintavételt végző szakorvos. Ha további kezelést igénylő eredményt állapítanak meg, akkor telefonon értesítik az érintett hölgyet és egyeztetnek vele a továbbiakról. Dr. Gyuranecz Miklós szerint örvendetes a mostani magas részvételi arány, ami azt mutatja, hogy a nők egyre többet törődnek az egészségükkel, és beérni látszik a szakemberek folyamatos figyelemfelhívása Székesfehérváron.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás