Sikerrel zárult a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban megrendezett 19. Ökumenikus Adventi Jótékonysági Est. A széleskörű karitatív kezdeményezésnek köszönhetően 1 millió 600 ezer forint adomány jött össze, mellyel két kárpátaljai közösséget, a Szent Anna Karitász Alapítványt és a Borzsovai Református Egyházközséget segítik.
„Nagyon szép este volt, a nézőtér zsúfolásig megtelt! Mind a fellépő művészek, mind a jelenlevők visszajelzése nagyon jó volt. A fellépő előadóművészek örömmel, szívvel-lélekkel szerepeltek, szolgáltak egy nemes ügy érdekében. Hálásan köszönjük Spányi Antal római katolikus megyés püspök úrnak és Steinbach József református püspök úrnak, hogy szívükön viselik a Kárpát-medencében élő magyar testvéreink sorsát, és hogy évek óta vállalják az est fővédnökségét!” – fogalmazott értékelőjében Prekrit Judit, az est főszervezője.
Mint elmondta, az esten szerepeltek többek között Liszt Ferenc-díjas, Kossuth-díjas, Európai Polgár-díjas és más híres művészek, ám mellettük valamennyi fellépő művészt külön-külön is érdemes kiemelni, akik szintén színvonalas előadásukkal gazdagították a műsort. A kórusok szintén gyönyörű előadásaikkal örvendeztették meg a közönséget. Prekrit Judit háláját fejezte ki a nagylelkű támogatásért, és megköszönte a színvonalas műsorvezetést Takács Bence Ervin előadóművésznek, aki évek óta vállalja ezt a nemes feladatot. Emelkedett hangulat volt az est folyamán, a színháztermet a szeretet, az öröm, a békesség, az összetartozás és összetartás érzése hatotta át.
A két kedvezményezett kárpátaljai intézmény is képviseltette magát az esten. Az adományt fele-fele arányban, személyesen nyújtották át számukra.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás