A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Székesfehérvári objektuma 2023-ban a Közgyűlés egyhangú döntése alapján „Székesfehérár Közbiztonságáért” Díjban részesült. Az elismerést rendhagyón módon nem a Városházán, hanem a börtönben vehették át dr. Cser-Palkovics András polgármestertől.
Az idei évben három „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjról döntött a Közgyűlés. Mészáros Dávid címzetes rendőr őrnagy és Bognár János, az Alba Regia Polgárőr Egyesület elnöke az április 28-ai rendkívüli közgyűlésen vehették át elismeréseiket, a fehérvári büntetés-végrehajtási intézet dolgozói pedig szerdán délután, a patinás börtönépület falai között fogadták a város polgármesterét és a díjat. Az Igazságügyi Palotában átadása óta működik börtön, biztosítva az elkövetők szabadságvesztéses büntetésének letöltését, valamint a letartóztatások foganatosításával – a bűnmegelőzés részeként – a gyanúsítottak elrejtőzésének és ismételt bűnelkövetésének megakadályozását. A szabálysértési elzárások végrehajtásával is napi szinten biztosított a szankciók érvényre juttatása. Az objektum dolgozói a fogvatartás biztonságán túl mindennap áldozatos munkát végeznek a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének elősegítéséért, ezzel is hozzájárulva a város közbiztonságához.
Áldozatos, magas színvonalú munkájuk elismeréseként a Közgyűlés döntése értelmében a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Székesfehérvári objektuma az idei évben „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjban részesült. Az elismerést szerdán a börtönben dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át Kurus János bv. ezredesnek, az intézet parancsnokának. A polgármester köszöntőjében elmondta: a díjat a börtön dolgozói közösségének szánják, munkájuk közös elismerésére. „A Székesfehérvár Közbiztonságáért Díj egy szép, hagyományos kitüntetése a városnak egy olyan területre, ami meghatározza a város biztonságát, stabilitását és a fehérvári emberek biztonságérzetét.” – kezdte beszédét a városvezető. Hozzátette, a börtönben nehéz helyzetben lévő emberekkel dolgoznak, ez pedig rengeteg kihívást jelent a hétköznapok során.
A polgármester felidézte, hogy az 1902-ben átadott börtön 2007-ben a megszűnés szélére került, azonban az itt dolgozók magas színvonalú szakmai háttéranyagainak és elhivatottságának köszönhetően sikerült megmenteniük az intézményt, ami így Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Székesfehérvári objektumaként folytathatja működését. Hozzátette, az épület kultikus jelentőséggel bír Fehérváron: mindenki ismeri, mindenki tudja, hol van. Fontos azonban szót ejteni arról is, hogy milyen fontos munka zajlik a 120 éves épület falai között.
A „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjat a börtön személyzetének nevében Kurusa János bv. ezredes, az intézet parancsnoka vette át, aki két fontos dátumra emlékeztetett. Mint elhangzott, a területen 1704 óta van valamilyen formában fogvatartás, ami a büntetés-végrehajtásban igazi ritkaságnak számít, valamint 1902-ben adták át azt az épületet, ahol most már több mint 120 éve működik a börtön. Kiemelte, hogy a börtönt folyamatosan fejlesztik: az épületben 59 zárka található, épült konditerem és személyzeti öltöző is. „Hosszú évek, évtizedek óta végzett munka eredménye a mai nap. Az itt dolgozók az idejüket, energiájukat erre fordítva, sokszor a magánéletre is kiterjedő negatív hatásokat éppúgy felvállalva végzik ezt a szolgálatot.” – fogalmazott az ezredes, aki fontosnak tartja, hogy munkatársai olyan időkben állnak helyt szolgálatukban, amikor a biztonságnak egyre komolyabb lesz az értéke.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás